Fidesz: a szocialisták kormányzásuk alatt kivéreztették és leépítették az egészségügyet

Budapest, 2015. augusztus 10., hétfő (MTI) – A Fidesz szerint az MSZP kormányzása alatt kivéreztették és leépítették az egészségügyet, ezzel szemben a Fidesz-kormány által végrehajtott egészségpolitikai reformok működnek.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Tukacs István MSZP-s politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, a kabinet által tervezett életpályamodell “toldozása, foldozása” helyett egy egyszeri, mintegy 150 százalékos béremelésre lenne szükség az egészségügyben.

A Fidesz álláspontja szerint a korábbi 95 ezer egészségügyi dolgozót érintő béremelések után idén júliustól megemelték az orvosok és szakdolgozók mozgóbérét, 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos kapja kézhez szeptemberben az alapbérhez igazított bérkiegészítést. Jövőre tovább nő az ápolók, az orvosok, a szakvizsgázott fiatal orvosok bére, a szakorvosok minimálbére, a rezidenseket oktató orvosok bére és a háziorvosok támogatása is. Emellett országszerte sorra újulnak meg a rendelők és a kórházak, és új budapesti kórház is épülni fog – olvasható a közleményben.

– MTI –