Fico: Vizsgáljuk a hazai jogrend és a Vatikáni szerződés közötti viszonyt

    Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2012. május 29., kedd (MTI) – Robert Fico szerint további vizsgálatra szorul, hogy milyen körülmények között lehetne csökkenteni Szlovákiában az egyházi ünnepek számát, mivel azok listája egy nemzetközi szerződéshez kötődik – adta hírül a szlovák kormányfő kijelentéseire hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

 

Robert Fico erről az úgynevezett Fejlesztési és szolidaritási tanács – a költségvetés konszolidációja lehetőségeivel kapcsolatos – újabb egyeztetését követően beszélt kedden.

A kormány és annak szociális partnerei alkotta tanács egyeztetése ezúttal az egyházak képviselőinek a részvételével zajlott Pozsonyban, és annak egyik témája az a munkaadói indítvány volt, amely az állami ünnepek számának a csökkentését célozza. A Fico-kormányzat a közkiadások egyik konszolidációs eszközeként már korábban felvetette, hogy csökkentené az állami ünnepek számát. A javaslat kapcsán elsősorban egyházi ünnepek megszüntetéséről esett szó. A mai egyeztetést követően azonban a javaslat megvalósítása bizonytalanná vált.

“Egyelőre vizsgáljuk, milyen a viszony a hazai jogrend, illetve a Szentszék és a szlovák kormány által kötött szerződés között. Amennyiben a Vatikáni szerződés szilárd részét képezi az egyházi ünnepek listája, akkor annál komplikáltabb lesz ezekhez nyúlni” – mutatott rá Robert Fico az egyeztetést követően.