Fico a legnépszerűbb politikus Szlovákiában, de koalíciós partnereiben sokan nem bíznak

Továbbra is Robert Fico vezeti a szlovákiai politikusok népszerűségi listáját. Két koalíciós partnere azonban a leginkább megbízhatatlan- ez derül ki legalábbis egy friss szlovákiai fölmérésből.

A pozsonyi MVK közvélemény-kutató ügynökség szeptember második felében végzett és hétfőn közzétett felmérése szerint a válaszadók 46 százaléka nevezte a legmegbízhatóbbnak Robert Fico miniszterelnököt. Őt az államfői posztra a jövő évi választásokon is pályázó Ivan Gašparovič ((ivan gasparovics)) köztársasági elnök követi 34,4 százalékkal, harmadik pedig a Gašparovič legfőbb kihívójának tartott közös ellenzéki államfőjelölt, Iveta Radičová ((iveta ragyicsová)). Radičová a legerősebb ellenzéki párt, a Mikuláš Dzurinda ((mikulás dzurinda)) vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió egyik alelnöke, jelenlegi, 19 százalékot elérő népszerűségi indexét még az előző kormány munka-, szociális és családügyi minisztereként alapozta meg.

Ján Slota ((ján szlota)) 12,2 százalékkal a negyedik legnépszerűbb politikus Szlovákiában, a Fico jobb kezének számító Robert Kaliňák ((robert kalinyák)) belügyminiszter 12 százalékkal az ötödik. Minden válaszadó legfeljebb három politikus nevét állíthatta sorrendbe.

Ugyanilyen módszerrel Fico két koalíciós partnere lett a legnépszerűtlenebb. A legkisebb kormánypártot 1991 óta vezető Vladimír Mečiar ((vlagyimír mecsiar)) háromszoros exkormányfő tíz válaszadó közül négynél “nem jön be”. Négy százalékkal “marad le” Mečiartól a második legnagyobb koalíciós erő, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota. A harmadik legmegbízhatatlanabb az 1998 és 2006 közt két jobbközép reformkormányt vezető Mikuláš Dzurinda. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a negyedik, Robert Fico az ötödik – mindketten 17 százalék feletti eredménnyel.