Fiatalok Háza: radiátor nincs, akik maradtak, most fáznak

Felirat hirdeti a lépcsőházban, hogy miért nincs fűtés, és mi a feltétele annak, hogy legyen
Felirat hirdeti a lépcsőházban, hogy miért nincs fűtés, és mi a feltétele annak, hogy legyen
Miskolc – Újra a miskolci József Attila utca 45. szám alól kérték lapunk segítségét a lakók. Míg korábban – márciusban – a kiköltöztetésük miatt aggódtak, most azért, mert nincs fűtés az épületben. A felszámoló szerint azért nem fűtenek, mert vannak, akik nem fizették a számlát, ha majd kifizetik, lesz meleg is. A MIK pedig azt mondja, nem illetékes a témában.

Ez a felirat fogadja a lakókat Miskolcon, a József Attila utca 45. szám alatti lépcsőházban. A kockás papírra kézzel írt szöveg azt is tudatja, mindezt a felszámoló üzeni. Egy picivel arrébb még egy üzenet, ez már a katasztrófavédelemtől, a lényege: ne használjanak gázpalackot, átmeneti megoldásként elektromos készülékkel fűtsenek. A lakók igyekeznek megfogadni a jó tanácsokat, de leginkább fáznak. Egyikük – végső elkeseredésében – lapunktól kért segítséget.

„…Nincs fűtés. A második emeleten a radiátort már hetekkel ezelőtt levették és elvitték. A felszámoló arra hivatkozik, azért nem indította be a fűtést, mert sokan tartoznak… Akik rendesen fizettek, miért bűnhődjenek? Miért nem tud ebben a helyzetben megegyezni a felszámolóval a MIK? Mindenhol falakba ütközünk, a MIK küld a felszámolóhoz, a felszámoló pedig az egész kialakult helyzetért az ingatlankezelőt teszi felelőssé. Jó lenne, ha valamilyen módon megoldódna ez a tarthatatlan állapot” – áll a levélben, amelyet az egyik ott lakó írt szerkesztőségünknek.

nincs-futes-05-aj

Két pályázat

De mi is történik a József Attila utca 45. szám alatt, a Fiatalok Házában? Ahhoz, hogy jobban értsük a helyzetet, tudni kell: a történet 2006-ban kezdődött, amikor is a Doxabi Rt. és a Miskolci Ingatlankezelő Zrt. szerződést kötött, létrehozva a Fiatalok-Háza Kft.-t. A Doxabi – PPP-s projektben – felújította az épületet, az ingatlankezelő pedig kiadta a lakásokat a bérlőknek. A cél az volt, hogy növeljék Miskolc szociális bérlakás-állományát. A kft. egy évtizedig működött, a Doxabi ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégcsoportja azonban – banki hitel miatt – öncsődöt jelentett, így felszámolás alá került a társaság is. Ezután kapták a levelet a lakók, amely szerint a felszámolási eljárás keretében a felszámolónak értékesíteni kell az ingatlant. Az értesítés arra is kitért, hogy olyan megoldást próbálnak találni, ami biztosítja a lakók további lakhatását.

A MIK végül talált is megoldást, hangsúlyozva, sem neki, sem a miskolci önkormányzatnak nincs elhelyezési kötelezettsége. De a miskolci testület mégis módosította a lakhatási rendeletet márciusban, ennek értelmében két alkalommal úgynevezett belső pályázatot írtak ki az ott lakóknak. A Fiatalok Házából eddig 32-en jutottak önkormányzati bérlakáshoz, hatan várhatóan még kapnak, további nyolc lakásból pedig már kiköltöztek a lakók, de ők nem pályáztak új bérlakásra. Az ingatlankezelőtől megtudtuk: azok a lakáshasználók, akik még az épületben laknak, továbbra sincsenek elzárva attól, hogy önkormányzati bérlakáshoz jussanak abban az esetben, ha megfelelnek a feltételeknek.

nincs-futes-01-aj

Felmondta

A jelenlegi helyzetre – arra, hogy nincs fűtés az épületben – reagálva a MIK azt válaszolta: „A társasház közös képviselője korábban a MIK Zrt. volt, a szerződést azonban felmondta a felszámoló, azóta az épület üzemeltetését a felszámolás alatt álló tulajdonosi kft. végzi, ebben a MIK Zrt. semmilyen módon nem vehet részt. Az épülettel, valamint a lakókkal kapcsolatos jövőbeni tervekről, a lakók esetleges tartozásairól kizárólag ők tudnak felvilágosítást adni”.

– N. Szántó Rita –


Válasz: későbbre ígérve

SMegkerestük a felszámolót is, aki keddre ígért választ, de előzetesen annyit mondott: jelenleg négy lakó fizet használati díjat, míg 20–25-nek van hátraléka, körülbelül 20 ezer és 100 ezer forint közötti összegekben. A felszámoló szerint, amíg nincs fedezet a fűtési számlára, addig nem tudja elindítani a fűtést. Azt is megkérdeztük, mi lesz az épület sorsa, mi lesz a még ott lakókkal. Választ későbbre ígértek.








hirdetés