Fiatal is, civil is, rádió is

Kishonthy-Kardos Rita
Kishonthy-Kardos Rita - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Elindult a Cirmi, de még várják a lelkes stábtagokat.

Úgy hívják, Cirmi. De ebben az esetben nem macskára kell gondolnunk, hanem a civilek és fiatalok rádiójára, a Civil Rádió Miskolcra. Aki nem tudná még mi az, megtalálja a Facebookon és belehallgathat kísérleti adásiba. Csak néhány cím a kínálatból: Milyen lenne internet nélkül a világ? Szomszédolás Lyukóban, Pecás pszichológia.

A rádió születéséről Kishonthy-Kardos Ritát kérdeztük, aki a Cirmi stábfejlesztésért felelős, egyébként a miskolci Holdam egyesület alapító tagja.

Megtudtuk, a Civil Rádió Miskolc ötlete körülbelül egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg a Szépmesterségek Alapítvány és körének csapatában. Ebben a szellemi körben vetődött fel, hogy milyen jó lenne, ha a civil hírek, a szubkulturális témák egy helyen megjelenhetnének, méghozzá egy rádió formájában. Az ötletet sikeres pályázat követte, és a Norvég Civil Alap támogatásával elindulhatott a munka a Cirmi-ben.

ÉM-HE








hirdet�s