FÜHÜ ANNO: 2008. február 17.

Csütörtökön lesz három éve, hogy megszavazták Koszovó függetlenségi nyilatkozatát.

2008. február 17-én a koszovói parlament elfogadta a függetlenség kikiáltásáról szóló dokumentumot. A 90 százalékban albánok lakta volt szerbiai tartomány képviselői egyhangúlag szavazták meg azt a nyilatkozatot, amely kimondja: Koszovó demokratikus, többnemzetiségű állam, amely egyenlő jogokat biztosít minden állampolgárának. A függetlenségi nyilatkozat lényegét – még az elfogadás előtt – Hasim Thaci kormányfő szerbül is felolvasta, ezzel is hangsúlyozva, hogy Koszovó minden állampolgárát egyenlőnek fogja tekinteni. Koszovó függetlenségének kikiáltását alig néhány perccel később elutasította a szerb elnök. Borisz Tadics kijelentette: Szerbia mindent megtesz annak érdekében, hogy semmissé tegye Koszovó függetlenségének “önkényes és jogellenes kihirdetését”. Az Egyesült Államok már másnap elismerte a független Koszovót. Az Európai Unió tudomásul vette, de nem ismerte el, és a tagállamokra bízta, miként járnak el az ügyben. Az akkori magyar külügyminiszter, Göncz King a az EU állásfoglalása után a Független Hírügynökségnek elmondta: Magyarország elismeri független államnak Koszovót, de nem az elsők között. Hozzátette: Magyarországnak nagyon fontosak a Szerbiával való kapcsolatok, ezért Pristina elismerésével megvárja, míg Koszovóban elfogadják a koszovói szerb kisebbség védelméről szóló törvényeket.








hirdet�s