FÜHÜ ANNO: 2006. március 2.

Öt évvel ezelőtt, 2006. március 2 -án is téma volt a fővárosi Moszkva tér felújítása, ám a környék rekonstrukciója azóta is várat magára.

Öt évvel ezelőtt, 2006. március 2-án Demszky Gábor akkori budapesti főpolgármester bejelentette: 2009-ig döntően uniós forrásból alakítanák át Buda egyik legforgalmasabb csomópontját, a Moszkva teret. A főváros az uniós költségvetés következő hét éves időszakában, 2007 és 2013 között csaknem 56 milliárd eurót használhat fel fejlesztésekre a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, amiből 30 milliárdot a Moszkva tér felújítására szánna. A hosszútávú fejlesztési stratégia része a tér körforgalmú átalakítása és a BKV-végállomások megszüntetése. Kóka János akkori gazdasági miniszter pedig arról beszélt, hogy a Moszkva tér autósforgalmát az M0-ás északi szektorának és az Aquincumi-hídnak a megépítésével csökkenteni lehet. Hozzátette: a tér rekonstrukcióját felgyorsíthatja az a parlament által nem sokkal korábban elfogadott törvény, amely a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások esetében lehetővé teszi a gyorsabb hatósági eljárást.

A 2006-ban ellenzékben lévő Fidesz fővárosi frakciója akkor kijelentette: eddig semmilyen eredményt nem ért el a városvezetés a Moszkva tér felújításának ügyében, és ezt maga Demszky Gábor főpolgármester ismerte el akkor, amikor azt mondta, “idén elkészül a tér rendezésének nulladik változata”. A Fidesz szerint “a főpolgármester szemérmetlenül kampányolt, amikor a tér rekonstrukcióját ígérte”, és 30 milliárd eurós uniós fejlesztési forrásra hivatkoznak, miközben ez a pénz egyelőre nem áll rendelkezésre.

Öt évvel később, 2011-ben a Moszkva tér felújítása még mindig nem történt meg. A Fővárosi Közgyűlés a 2011. január 31-I ülésén a többi között megszavazta azt is: ha március végéig nem sikerül megegyezni a II. kerületi önkormányzattal a budai fonódó villamoshálózat kialakításáról, akkor tárgyalnak a Moszkva tér felújításáról, hogy az 5 milliárd forintos uniós támogatás ne vesszen el.








hirdet�s