FÜHÜ ANNO: 2006. február 17.

Csütörtökön lesz egy éve, hogy kezdeményezték a Nemzetvédelmi Egyetem rektorának előzetes letartóztatását.
________________________________________

Egy évvel ezelőtt, 2010. február 17-én a Nemzeti Nyomozó Iroda indítványozta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem előző este őrizetbe vett rektorának előzetes letartóztatását. Szabó Jánoson kívül egy másik, civil férfit is őrizetbe vettek a rendőrök, az ügyben kihallgatott harmadik embert azonban szabadon engedték. Szabó nem engedelmeskedett a rendőröknek, elfogásakor könnyebb fejsérülést szerzett.

A Független Hírügynökség előző nap tudta meg, hogy a rektor egy nemzetközi csomagszállító cég magyar leányvállalatának vezetőit kereste meg azzal, hogy a cég futárai fegyver- és drogkereskedelembe keveredtek, azonban a kapcsolatai révén el tudja simítani az ügyet. Ehhez viszont az kell, hogy a társaság az általa ajánlott biztonsági céget alkalmazza, illetve néhány vezetőjét váltsa le az általa mondott emberekre. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője megerősítette a Független Hírügynökség értesüléseit.

A hivatali befolyással való üzérkedéssel vádolt volt rektor büntetőpere 2010. októberében indult a Fővárosi Bíróságon. A volt rektor és két vádlott-társa a tárgyaláson ártatlannak mondták magukat. A per 2011. február 24-én folytatódik a Fővárosi Bíróságon, és az ügyben határozathozatal várható.








hirdet�s