Fesztivál nélkül maradt a sátoraljaújhelyi Romano Suno

Akt.:
Fesztivál nélkül maradt a sátoraljaújhelyi Romano Suno
Sátoraljaújhely – A sátoraljaújhelyi Romano Suno együttes által szervezett táncfesztivált két éve nem tudják megrendezni.

1982-ben alakította meg Lakatos Tibor a sátoraljaújhelyi cigánytáncegyüttest (jelenlegi nevén Romano Suno – Cigány Álom) azzal a céllal ,hogy a környéken fellelhető autentikus cigány táncokat összegyűjtse és azt színpadra állítsa. Az együttes 1984-től szervez nemzetközi vándor cigánytáncfesztivált. A sátoraljaújhelyi fesztivált utoljára 2,010-ben rendezték meg.

Elmarad

– A jelek szerint a mostani kormányt nem érdekli a cigány kultúra, hiszen ilyen jellegű eseményekre nem írnak ki pályázatot – mondja Lakatos Tibor. – Az előző években még úgy-ahogy kaptunk egy kis támogatást, de mindennél többet mond az, hogy 2008-ban a dánok biztosították a fesztivál költségvetésének 70 százalékát, 2009-ben a norvég-, 2010-ben a svéd nagykövetség adott jelentős támogatást. Miután tavaly már semmilyen támogatást nem tudtunk szerezni, le kellett mondanunk a fesztivál megrendezéséről, és ugyanez a helyzet ebben az évben is.

„Itthon nem kellünk”

Lakatos Tibor nem titkolja keserűségét.

– Egy kezemen meg tudom számolni, itthon hány fesztiválon vettünk részt. A magyar kultúrában nem vagyunk ott, itthon nem kellünk, míg Európában összesen két hely van, Svájc és a Vatikán, ahol, még nem léptünk fel. Idén már voltunk nyolc napig Dániában az együttessel, Magyarországon 2012-ben még egy fellépésünk sem volt.

Fontos lenne

– Huszonhat évig dolgoztam a közigazgatásban, tagja voltam a megyei kisebbségi bizottságnak, így pontosan tudom, milyen jelentősége van annak, ha egy olyan együttes, mint a miénk, meg tudja mutatni magát. A fennállásunk óta eltelt harminc év alatt a színpadról letekintve számtalan alkalommal láttam, hogy a magyarok morcos arckifejezése fokozatosan kisimul és azt az élményt, amit mi adtunk nekik, magukkal vitték, mert értéknek tartották. A kultúrában egyszerűen működik a rendszer: az vagy, amit mutatsz. Meggyőződésem, hogy minden kultúra érték, legyen az bármilyen. Azt szeretném elérni, hogy a cigányságot rajtunk keresztül is ismerjék meg és értékeljék a hagyományainkat, a kultúránkat, ne csak a közöttünk élő kisebbség miatti negatív érzések alapján ítéljenek rólunk – mondta Lakatos Tibor.

ÉM-BG