Sport

2015.11.15. 20:25

VRCK bajnokik: idegenben és itthon is 0:3

Szombaton a Dági KSE vendége volt, vasárnap pedig a Fino Kaposvár SE-t fogadta a VRCK.

Szombaton a Dági KSE vendége volt, vasárnap pedig a Fino Kaposvár SE-t fogadta a VRCK.

Két nap alatt két bajnokit játszott a Vegyész RC-Kazincbarcika NB I-es férfi röplabdacsapata. Szombaton az 1. fordulóból, a barcikaiak kérésére elhalasztott összecsapáson a Dági KSE vendégei voltak a borsodiak.

Ezen az összecsapáson a Dág kezdett jobban, de pár percen belül magára talált a vendég együttes, és elsősorban Szabó D. és Banai jó nyitásaival fordítottak, majd állva hagyták a hazaiakat. A dunántúliak az első és a második szettben sem találták ezeknek a nyitásoknak az ellenszerét, amikor pedig lehetőségük lett volna támadni, akkor jó fogadó munkával, és sánccal találták magukat szembe. Szabó D., akit korábban betegsége és sérülése akadályozott a játékban, ezen a napon nagyon elemében volt, és nagy szerepe volt abban, hogy az első két szettet simán behúzta a VRCK. A harmadikban már nem volt ilyen könnyű dolguk a barcikaiaknak, a Dág nagyon szívta magát, szeretett volna visszajönni a meccsbe. El is húztak, majd amikor a Vegyész visszakapaszkodott, másodszor is ugyanez a koreográfia következett. A vendégek 20-nál érték utol ellenfelüket, és 23-23-ig egymás mellett haladtak a csapatok, mígnem Szabó D. nem került a nyitóhelyre, aki két ásszal zárta le a meccset. Így 70 percnyi játék után indulhattak haza a kazincbarcikaiak, hogy lélekben már a vasárnapi, Kaposvár elleni meccsre készülhessenek.

Vasárnap

A bajnoki címvédő Fino Kaposvár SE elleni vasárnapi meccset a vendég együttes kezdte jobban, de jobb sáncmunkájával fordított a hazai csapat (10-6). Aztán fogadásban elbizonytalanodtak a sárga mezesek, így oda lett az előnyük (12-14). Toma edző gyors egymásutánban kétszer is időt kért, de ez sem használt (13-19), mélyen volt a VRCK, a Kaposvár pedig felszabadultan játszott (18-24). Aztán amikor Toronyai állt a nyitóhelyre feltámadt a hazai együttes, Demeter edző kétszeri időkérése ellenére is egyenlíteni tudott (24-24). De hiába hozták vissza a sírból a szettet, az izgalmas hajárt elbukta a Vegyész (25-27).

A második játékrész elején fej, fej mellett haladtak a felek, de az első technikai időnél a hazaiak álltak jobban (8-6). Aztán innentől kezdve a VRCK vezetett egy-két ponttal (15-13), viszont a második technikai időhöz a Kaposvár ért ,,hamarabb” (15-16). És mivel a barcikai gödör nem tűnt el (15-18), hazai időkérés következett. Ez valamennyit használt, egy pontra többször is megközelítette ellenfelét a pályaválasztó (19-20, 21-22, 22-23, 23-24), majd Szabó D. egyenlítő bombája ismét izgalmas hajrá vette kezdetét (24-24, 25-25), de ezúttal is a Kaposvárt mozdult el jobban erről az állásról (25-27).

A harmadik szettben villámrajtot vett a Fino (0-6), majd amikor hibáztak nyitásban, a Barcikának is jutott pont. Az első és a második technikai időnél is, – az elején, a gyenge nyitásfogdással szemben összeszedett fórjával – jobban állt a somogyi csapat (3-8, 10-16). A VRCK-nak nem sikerült felpörögnie, talán az előző napi meccse, idegenbeli utazásuk után nem voltak annyira frissek, hogy egy olyan jó csapatot, mint a Kaposvár, lendületből elintézzenek. Így a harmadik szettet is behúzta a vendég együttes (21-25), és ezzel a tiszta győzelemért járó mindhárom pontot begyűjtötte.

ÉM-BCS


JEGYZŐKÖNYV

Dági KSE – Vegyész RC Kazincbarcika

0:3 (-17, -15, -23)

Dág, 200 néző. V.: Horváth, Mezőffy.


Dági KSE: Oszuska G., Krupánszky, Horváth, Oszuska Z., Jánossy, Szauter. Csere: Koch (liberó), Takács. Edző: Szauter Ferenc.

Vegyész RC Kazincbarcika: Toronyai, Kovács, JUHÁSZ, SZABÓ D., ÁRVA, BANAI. Csere: Dudás (liberó), Bene (liberó), Surányi. Vezetőedző: Toma Sándor.


Szauter Ferenc: – Gratulálok a Vegyésznek, jobban játszottak, megérdemelten nyertek.

Toma Sándor: – Örülök a győzelemnek, nagyon egységesek voltunk. Megmutattuk az erényeinket, mindenki odatette magát, Szabó Dávid is remekül tért vissza. Az csak hab a tortán, hogy egy fegyelmezett, kiegyensúlyozott Dágot, viszonylag simán tudtunk verni idegenben.


JEGYZŐKÖNYV

Vegyész RC Kazincbarcika – Fino Kaposvár SE

0:3 (-25, -25, -21)

Kazincbarcika, 400 néző. V.: Éva, Adler.


Vegyész RC Kazincbarcika: Toronyai, Kovács, Juhász, Szabó D., Árva, Banai. Csere: Bene (liberó), Dudás (liberó), Surányi, Bokor. Vezetőedző: Toma Sándor.

Fino Kaposvár SE: Nagy J., Bagics, Magyar, Dávid, Németh, Rása. Csere: Deák (liberó), Bozóki. Vezetőedző: Demeter György.


Toma Sándor: – Küzdelmes mérkőzés volt. Ha azokat a taktikai elemeket, amelyek a hibáinkat okozták, a jövőben orvosolni tudjuk, akkor a jó erőkből álló Kaposvár ellen szettet nyerhetünk. Talán, ha nincs a szombati bajnoki, akkor más meccset játszottunk volna.

Demeter György: – Nagyon nehéz meccs volt, és nagyon küzdelmes. Taktikailag sikerült hoznunk, amit elterveztünk. Hosszú buszozás után kellett játszanunk, és ez talán meglátszott a teljesítményünkön, de soha rosszabb mérkőzés ne legyen a bajnokságban annál, amint amilyen ez volt.​

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!