Fertőzött a csapvíz megint? Vagy csak rémhír?

Fertőzött a csapvíz megint? Vagy csak rémhír?
Alig több mint egy évvel a sokezer megbetegedést kiváltó ivóvízfertőzést követően joggal tart igényt érdeklődésre és „hitelességre” az a lánclevél, amely tegnap délután kezdett terjedni az elektronikus e-mail rendszerekben.

Elindítójának információja a megyei közegészségügyi hatóságtól származott, s arról szólt, hogy „a miskolci ivóvíz ismét fertőzött”.
A levelet a városi vízszolgáltató tévesnek, rémhírnek minősítette. A Miskolci VízműKft. igazgatója, Vojtilla László szerint annak a felhívásnak, miszerint „értesítek minden kollégát és kolléganőt, hogy a csapból származó vizet csak saját felelősségre fogyassza!”, nincs alapja. Ha ilyesmi valóban az említett hivatalos szervtől került ki, azt ő rémhírterjesztésnek minősíti.
Szakmai értelemben egyébként találni alapot a hírhez, ugyanis valóban felléptek gondok a tavalyi botrány után idővel újraindított tapolcai forrás körül. Kedden délután az azóta már szigorúbban működő ellenőrzőrendszer gondot jelzett, s emiatt le is állították a forrást. A víz nem szennyezettnek vagy fertőzöttnek bizonyult, „csak” zavarosnak, ami esztétikai kategória, a folyadék fizikai paramétereként kezelik, ám biztonsági okokból már ebből a zavaros vízből sem engednek az ivóvízhálózatba. Vojtilla László tehát kérdésünkre leszögezte: a csapból folyó vízzel nem lehet valós probléma.
Városi szinten ugyanakkor van probléma, de ez a vízhiánnyal kapcsolatos. Az említett forrás ideiglenes leállítása folytán a megyeszékhely hálózatában kevesebb a víz, mint kellene, ez nyomáscsökkenést, esetenként és helyenként vízhiányt okozhat. A Mivíz emiatt sajtóközlemény útján kéri a miskolciakat a takarékoskodásra, így például az autómosás mellőzésére a következő napokban.
Az ÁNTSZ megyei intézetét, annak illetékeseit a délután folyamán hiába próbáltuk hívni, elérni, megszólaltatni nem sikerült.