2012.02.11 11:14; Frissítve: 2012.02.11 11:36


Fernando Miguel Fernandez Escribano: „Rendkívül motivált vagyok!”

Fernando Miguel Fernandez Escibano: „Rendkívül motivált vagyok!” Fernando Miguel Fernandez Escibano: „Rendkívül motivált vagyok!”
A Real Madrid együttesében is megfordult spanyol Fernandóban ég a bizonyítási vágy.

Komoly játékosmúltra visszatekintő futballistát igazolt a napokban a Diósgyőr együttese a spanyol Fernando Miguel Fernandez Escribano személyében. A négyszeres U21-es válogatott, korábban a Malagában, a Valladolidban és a Betisben is megforduló, a Real Madridban pedig egy alkalommal pályára lépő Fernando a DVTK beleki edzőtáborában állt az Észak-Magyarország rendelkezésére.

Azt kapta, amit várt

- Az erőnléti edzőtől, Javier Reyestől, illetve csapattársamtól, José Luquétól hallottam először Magyarországról és a Diósgyőrről - kezdte a beszélgetést a 32 éves, másfél évre leigazolt támadó.

- Honfitársaim elmondták, komoly célok vannak a DVTK-nál és egyre jobbak a feltételek, ennek köszönhető, hogy itt vagyok. Minden téren azt kaptam a klubtól, amit előzetesen vártam, tetszik nekem, amit eddig tapasztaltam, nagyon korrekt emberek dolgoznak Diósgyőrben. Ami engem illet: rendkívüli motiváció dolgozik bennem, szeretnék segíteni a gárdának abban, hogy elérje céljait.

Örül a drukkereknek

A spanyol labdarúgó már hallott a fanatikus és nagyszámú piros-fehér szurkolótáborról, alig várja a velük való találkozást.

- Természetesen, mint minden futballista, én is imádok nagy és hangos drukkerhad előtt játszani. Spanyolországban már hozzászokhattam az ilyen, vagy ennél is nagyobb létszámú közönséghez, engem ez földob és semmiképp nem bénít meg a pályán – szögezte le Fernando, aki Miskolcból eddig még nem sokat láthatott, csupán egy napot töltött a harminc centis hóval borított városban, majd elrepült a csapattal Törökországba.

A futballista az év első felében egyedül fog lakni.

- A barátnőm jogász, egy ügyvédi irodában dolgozik Malagán. Éppen ezért a függőben lévő ügyeit még le kell zárnia, a terveink szerint azonban nyáron csatlakozik hozzám – mondta a DVTK friss szerzeménye, majd néhány érdekes észrevételt is tett a beleki főhadiszállással kapcsolatban.

- Megfelelőek az itteni körülmények és jók a pályák is, azonban van, ami számomra szokatlan. A korábbi csapataim szálláshelyén sosem fordult elő, hogy rajtunk kívül más együttesek is ugyanott készüljenek föl, és Spanyolországban a játékosok teljesen el vannak különítve a civilektől. Ott a klub alkalmazásában álló táplálkozási szakember állította össze az étrendünket, nem volt ilyen terülj asztalkám, mint egy lakodalomban. Ennyiben más a mostani edzőtábor, de egyébként elégedett vagyok, minden adott a tartalmas felkészüléshez.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Budapesten rendezik a kyokushin karate Európa-bajnokságot
Budapest - Magyarország ad otthont idén a 26. súlycsoportos kyokushin karate Európa-bajnokságnak. A [...] tovább »
Czégelék a döntőbe jutásért játszanak Szerbiában
Péntektől jövő hét szerdáig az Eb-elitkörben szerepel a magyar U19-es válogatott. tovább »
Elhunyt Elek Gyula, az FTC női kézilabdacsapatának legendás edzője
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Nyolcvan éves korában, szerdára virradó éjjel elhunyt Elek Gyula, a [...] tovább »
A DVTK elhatárolódik
Vasárnap közönségszórakoztató mérkőzésen maradt Szombathelyen pont nélkül a DVTK, ahol a vereség ellenére [...] tovább »
London 2012 – A férfi vízilabdásoknál járt az államfő
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Áder János köztársasági elnök kedden meglátogatta a londoni olimpiára [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés