gálaműsor

2020.02.11. 17:00

Kilencvenéves lett a Szent Imre Tagiskola

Gálaműsorral ünnepelte a közelmúltban fennállásának kilencvenedik évfordulóját a mezőkövesdi Szent Imre Tagiskola, ahol Csézy is énekelt.

Tóth Balázs

Közösen a színpadon

Forrás: Tóth Balázs

Az iskola korábban Szent Imre Általános Iskola, IV-es számú Általános Iskola és Györffy István Általános Iskola néven is működött.

Múlt és jelen

Boldizsár Bertalan Gyula tag­intézmény-vezető köszöntötte a vendégeket és idézte föl a hagyományokat, a Szepesi Ferenc-díjat, a Szent Imre Napokat, azt, hogy szem előtt tartják Szent István intelmeit a tiszteletről, rendről, a segítségről, irgalmasságról, bölcsességről, szeretetről. A jelenlegi és korábbi diákok, szülők egy összeállítást is megtekinthettek az iskola múltjáról és jelenéről, az ott folyó oktatásról és diákéletről.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az emberek lehetőségeit meghatározzák az általános iskolában töltött évek, alapot kapnak a továbbtanuláshoz, közösségi iránymutatást kapnak, kialakul a társakért érzett felelősség. Kilencven évvel ezelőtt, szeptember 22-én mérföldkő volt az kilenc tantermes iskola megnyitása Mezőkövesd közoktatásában. Az 1970-es években tovább bővült az intézmény nyolc teremmel, a 80-as években tornateremmel és ebédlővel, további termekkel. 2010-ben felújították az intézményt, 2019-ben tankonyhát kapott.

Az iskola igazgatói 1940–1966 között Szepesi Ferenc, 1967–85 között Nagy Sándor, 1985–96 között Pataki István, 1994–2005 között Gánóczy Zoltánné, 2005–2006-ban Nagy László, 2006–2016 között Földes József, azóta Boldizsár Bertalan voltak.

Változatos műsor

A gálaműsorban először az alsó tagozatos diákok adtak elő humoros és táncos műsorszámokat a legváltozatosabb stílusban, majd a felső tagozatos osztályok következtek, minden osztály produkcióval készült. Az alsó évfolyamosok és a felsősök is közös énekkel zárták műsorrészüket, Földes József, az iskola tanárának szerzeményét adták elő.

Csézy

A gála második részében az iskola egykori diákjai léptek föl, elismert néptáncosok, illetve énekes előadók, köztük Jobbágy Bence, valamint Csézy, s egy alkalmi zenekar is összeállt jelenlegi és volt tanulókból, szülőkből. A gálaműsorra versenyt is meghirdettek a korábbi évfolyamok részére, s jutalmazták azt az osztályt, amelynek tagjai legnagyobb számban vettek részt az eseményen. A mini osztálytalálkozót az 1985-ben végzett 8. a osztály nyerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában