Helyi közélet

2013.12.05. 11:03

Nem jött be a cipő csere

Nagycsécs, Tiszaújváros - A hatóság félrevezetése érdekében még a cipőjét is kicserélte az a lány, akivel szemben a rendőrség lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Nagycsécs, Tiszaújváros - A hatóság félrevezetése érdekében még a cipőjét is kicserélte az a lány, akivel szemben a rendőrség lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint 2013. december 4-én, az akkor még ismereten elkövető 13 óra után betört egy nagycsécsi családi házba, ahonnan ruhát, mosószert és edényeket tulajdonított el.

A nyomozás eredményeként a helyi körzeti megbízott jó hely- és személyismeretének köszönhetően a nyomozókkal kiegészülve mintegy két órán belül azonosította és elfogta azt a helyi fiatalkorú lányt, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A rendőröket az sem térítette el a „forrónyomról”, hogy a gyanúsított a hatóság félrevezetése érdekében édesanyjának cipőjében követte el a bűncselekményt.

A terheltnél tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított értékeket, amit a tulajdonos visszakapott.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában