BOON Sziréna

2010.04.13. 07:16

Bilincsbe verve vádolt az elítélt

<p>Budapest - Pótmagánvádlottként fogta perbe az olaszliszkai lincselés áldozatának jogi képviselőjét a 15 év fegyházra elítélt asszony.</p>

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le a Pesti Központi Kerületi Bíróságon nemrég, amikor az olaszliszkai lincseléses ügyben fegyházra ítélt asszonyt kéz- és lábbilincsben vezették be a tárgyalóterembe, ahol - a látszat ellenére most - ő lépett fel pótmagánvádlóként a kegyetlen gyilkosság áldozatának jogi képviselője, dr. Helmeczy László ügyvéd és a Szögi család két barátja, egy olaszliszkai házaspár ellen. A hosszú fegyházzal sújtott asszony nem kevesebbet állított, mint azt, hogy az általa perbe fogottak bűnpártolást, hatósági eljárás akadályozását és mentő körülmény elhallgatásának bűntettét követték el. A szituáció igencsak furcsa volt, mert a vádló bilincsbe verve lépett fel, az ügyvéd pedig a vádlottak padján ülve volt kénytelen helyet foglalni.

Elutasítás elsőfokon

Dr. Helmeczy László közleményt juttatott el a történtekről az Észak-Magyarország szerkesztőségébe. Ebben egyebek mellett a következő sorok olvashatók: Az ügyész helyén a jogerősen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért 15 évre ítélt gyilkos ült, a vádlottak padján pedig a meggyilkolt Szögi Lajost és családját, a barátjáért kiálló házaspárt és az igazság elmondását szinte egyedüliként névvel elvállaló roma származású tanút három éven keresztül képviselő ügyvéd. A pótmagánvádat végzésben utasította el a bíróság, ami ellen a pótmagánvádló és képviselője fellebbezést jelentettek be. Ezért a végzés nem jogerős. Az ügy a Fővárosi Bíróságon folytatódik.

ÉM-PT


Kapcsolódó cikkek:


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!