Férfi kosárlabda NB I – Az élvonalban maradás a Tehetséges Fiatalok legfőbb célja

Budapest – Az első osztályú tagság megőrzése a legfőbb célja a Tehetséges Fiatalok Budapest (TF) kosárlabdacsapatának, amely a hétvégén mutatkozik be a férfi NB I-ben.

A klub szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az egyesületnél az elmúlt kilenc évben “szisztematikus építkezés zajlott”, amelynek az volt a lényege, hogy a fiatal játékosokra alapozva alakítsanak ki egy versenyképes fővárosi együttest.

A TF az idei szezonban öt U20-as válogatott kosárlabdázóval áll majd fel, s bár a bajnokság erejére való tekintettel igazoltak légiósokat, ezeknek a játékosoknak a kiválasztásánál is lényeges szempont volt, hogy fiatalok legyenek. A csapat átlagéletkora így most 22,4 év, a vezetőedző a szakmai munkát 10 éve irányító bosnyák származású Mehmedovic Merim marad, másodedzőként pedig Rónaszéki Szilvia csatlakozik hozzá.

“A mez megtervezésénél külön figyelmet fordítottunk arra, hogy Budapest hangsúlyosan meg tudjon jelenni, így a kötelező szponzorfelirat mögött a Parlament sziluettje látható rajta” – mondta B. Sárkány Rita, a TF technikai vezetője, aki külön köszönetét fejezte ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, amelynek csarnokában, a Ludovika Arénában játszhatja majd hazai mérkőzéseit az együttes.

“Hamarabb jutottunk el idáig, mint azt előzetesen gondoltuk, de nagyon sokat dolgoztunk érte, és ezért szeretnék még egyszer köszönetet mondani a klub minden tagjának” – jelentette ki Mehmedovic Merim. Hozzátette, az élvonal nagyon erős, profi bajnokság, egészen másképpen kell rá felkészülni, mint a másodosztályra, de nem akarnak a kiesés elkerüléséért harcolni, azt az elvüket pedig biztosan nem fogják elhagyni, hogy fiatal kosárlabdázóknak adjanak minél több játéklehetőséget.

Beák Gábor csapatkapitány szerint a felkészülési időszakot – amelynek egy részét Ausztriában, másik felét Magyarországon teljesítette a csapat – mind szakmai, mind erőnléti szempontból sikeresen zárták, és erre szeretnének építeni az idény során.

A TF június 2-án, a Vasas legyőzésével jutott fel az élvonalba, és július 19-én teljesítette az A csoportos versenykiírás feltételeit, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség elnökségének döntése értelmében pedig augusztus 14-én biztossá vált, hogy indulhat az NB I-ben.

A TF szombaton debütál az első osztályban a Kaposvár vendégeként, október 13-án pedig története első élvonalbeli hazai meccsén a Ludovika Arénában fogadja a Zalaegerszeg együttesét.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából