Férfi kosárlabda EK – Az Alba Fehérvár visszavágott litván ellenfelének

Budapest, Székesfehérvár – Az Alba Fehérvár nyolc ponttal nyert a litván Nevezis ellen a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének negyedik fordulójában.

Jó székesfehérvári kezdés után kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, majd a harmadik negyedben 13 pontra nőtt a hazai előny, a litván csapat pedig a záró felvonásban csak felzárkózni tudott. A hazaiak legjobbja a 18 pontot szerző Trevis Simpson volt.

A fehérváriak visszavágtak a Nevezisnek az idegenbeli vereségért, és a harmadik győzelmüket aratták. A vendégcsapat mérlege 1/3-ra módosult.

Az EK második szakaszából a négy csoport győztese és második helyezettje jut a 16 közé, ahol csatlakozik hozzájuk a Bajnokok Ligája nyolc kiesője. Az Alba Fehérvár négy mérkőzés után az élen áll, de az Egis Körmend és a török Demir Insaat még csak háromszor lépett pályára ugyanebben a csoportban. Egymás elleni mérkőzésük szerdán lesz.

Eredmény (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

2. csoportkör, 4. forduló, J csoport:

Alba Fehérvár-Nevezis (litván) 88-80 (21-14, 20-25, 29-16, 18-25)

– MTI –