Férfi kézilabda MK – Újabb Veszprém-Szeged döntőt ígér a papírforma

Férfi kézilabda MK - Újabb Veszprém-Szeged döntőt ígér a papírforma
Férfi kézilabda MK - Újabb Veszprém-Szeged döntőt ígér a papírforma
Budapest, 2015. április 20., hétfő (MTI) – A papírforma alapján a Szeged és a címvédő Veszprém vívja majd a férfi kézilabda Magyar Kupa fináléját, a négyes döntőnek a hétvégén, sorozatban harmadik alkalommal a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnok ad otthont.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Antonio Carlos Ortega, a Bajnokok Ligájában az elmúlt évhez hasonlóan a négyes döntőbe jutott MKB-MVM Veszprém vezetőedzője elmondta, természetesen a kupagyőzelem a céljuk, de nagy tisztelettel készülnek fel a Mezőkövesdből is.

Hasonlóképpen vélekedett a Szegedet irányító Juan Carlos Pastor, a spanyol szakember szerint a fináléban – ahol várhatóan a Veszprémmel találkoznak majd – csakis olyan játékkal lehet esélyük, mint a BL-negyeddöntőjének első felvonásán, amikor hazai környezetben legyőzték a Kiel együtetesét. Megjegyezte, nem szabad, hogy gárda “elaludjon” az elején, mert akkor úgy járhatnak, mint vasárnap a Kiel elleni visszavágón, amelyen “korán elment a meccs” és a továbbjutás.

Skaliczki László, a Mezőkövesd vezetőedzője ajándéknak tartja, hogy Veszprém ellen vezényelheti tanítványait:

“Számunkra egy igazi élmény lesz ez a találkozó. Nagyon fontos, hogy azt a kis műhelymunkát, amelyet elvégeztünk, bemutassuk. Szeretnénk a találkozó elején, amíg bírjuk erővel, tartani a lépést a Veszprémmel, hogy ne legyen már az elején nézhetetlen a mérkőzés”

A szakember hozzátette, keretéből öt-hat játékos léphetett már pályára hasonló rangos eseményen, a többieknek pedig meg kell majd érteniük, hogy ez egy olyan élmény, amely “egy életen át elkíséri őket”.

Az NB I/B listavezetőjeként készül a négyes döntőre a Vác, a csapatot irányító Zsiga Gyula elmondta, szerethető és szimpatikus együttest szeretne majd pályára küldeni. Hozzátette: a nehéz helyzetben lévő, vagy már meg is szűnt kiscsapatokért és utánpótlás nevelőközpontért játszanak majd.

A gárda 45 éves veteránja, Bajusz Sándor megjegyezte, ugyan több kupadöntőben is játszott már pályafutása során, de soha nem harcolt még annyira a harmadik helyért, mint amennyire most fog.

A Magyar Kupában sorozatban negyedszer jöhet össze a Veszprém-Szeged döntő, előbbi 23-szoros győztes és a 2008-as szezon óta nem talált legyőzőre a sorozatban.


Férfi kézilabda Bomba Magyar Kupa négyes döntő (Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok) programja:

szombat, elődöntő:

  • MKB-MVM Veszprém – Mezőkövesd 15.45
  • MOL-Pick Szeged – Vác 18.00

vasárnap, helyosztók:

  • bronzmérkőzés 12.00
  • döntő 14.00



Sporthírek