Férfi kézilabda BL – A Veszprém tartása ért döntőt

Akt.:
Köln – A férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében a THW Kiel hosszabbításos legyőzése után minden veszprémi érintett a csapat tartását emelte ki.

Xavi Sabaté vezetőedző jelezte: sorra csatáznak Európa legkomolyabb klubjai ellen, a részsikerektől mentálisan megerősödtek, és éppen ettől tudnak nyerni éles helyzetekben is.

“Hiszünk magunkban, bízunk egymásban. Most mindenki, aki beszállt, hozzá tudott tenni a győzelemhez. Meccsről meccsre haladunk, és igyekszünk jól felkészülni a Kielcéből is” – mondta Sabaté, akinek ez az első BL Final Four-szereplése vezetőedzőként.

Iváncsik Gergő hangsúlyozta: akkor is nyugodtak tudtak maradni, amikor az alapjátékidő hajrájában ellépett a Kiel.

“Nem voltunk idegesek, játszottunk, amit tudunk, amit szeretünk, és nem éreztem, hogy baj lehet, hogy lemaradunk a döntőről. Magabiztosak vagyunk, és így várjuk a döntőt is” – tette hozzá a szélső.

Schuch Timuzsin úgy fogalmazott, akkor is volt tartása a csapatnak, amikor “meleg volt a helyzet”.

“Akkor tudtunk jól játszani, amikor jó volt a védekezés. A cserék is sokat segítettek, a ráadásban például Ivan Sliskovic. Most igyekszünk mielőbb regenerálódni, és a Kielcét is elszántan várjuk.”

Gulyás Péter szerint a csapat arra született, hogy idén Bajnokok Ligáját nyerjen.

“Két remek csapat csatájából mi kerültünk ki győztesen, és a nehéz helyzetben sem roppantunk össze. Az utolsó három percben embertelen nagyot játszottunk” – mondta Gulyás.

A második félidőben és a hosszabbításban védő Mikler Roland úgy látta, foggal-körömmel küzdöttek a háromszoros bajnok Kiel ellen.

“A szünet után és a hajrában kellett az önbizalom, a tartás, és ez átlendített minket mindenen. Nagy pihenés következik, és jöhet a Kielce is. Itt már nincs gyenge csapat, mindegy kivel játszunk” – mondta a veszprémi kapus.

A hosszabbítást 6 másodperccel a lefújás előtt kiharcoló Gaspar Marguc kiemelte: végig bíztak magunkban.

“Nem törtünk meg a nagy nyomás alatt sem. Motiváltak voltunk, önbizalommal telve vártuk a meccset és tudtunk fordítani. A Kielce is nagyon erős, de most végletekig elszántak vagyunk.”

– MTI –


Férfi kézilabda BL – Hosszabbítás után jutott döntőbe a Veszprém

Köln – Az MVM Veszprém bejutott a döntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a kölni négyes döntő szombati elődöntőjében hosszabbítás után 31-28-ra legyőzte a német THW Kielt.