Férfi futsal NB I: start két megyeivel

Férfi futsal NB I: start két megyeivel
Az ÓVSE hazai pályán, a BVSE idegenben kezdi a 2010/2011-es pontvadászatot.

Javában zajlanak az utolsó simítások mind a miskolci, mind az újonc észak-borsodi csapatnál, olyannyira, hogy a héten egymás ellen készülnek a szeptember 13-i nyitányra. A két közös meccsből egyet már megrendeztek, hétfőn este az ÓVSE 5-4-re nyert a Volán vendégeként, míg a visszavágót ma tartják az ózdi sportcsarnokban. A BVSE második élvonalbeli szezonját (a tavalyit a 10. helyen zárták a közlekedésiek) fogja elkezdeni hétfőn 19 órakor Nyíradonyban, a Huszárok gárdájával, s az elsődleges cél ebben az évadban az lesz, hogy ne legyenek kiesési gondjaik. Vígh Ferenc játékosedző szerint a hétfői előkészületi összecsapáson sok olyan momentumot látott, amelyek biztatóak, s egyúttal reméli, hogy „egyben lesz a csapat a bajnokságban”. A Borsod Volán-Szabadidőközpont kerete jelenleg nem tekinthető véglegesnek, mivel elképzelhető, hogy a jövő héten (vagy utána) újabb, a sportágban járatosak számára ismert labdarúgók csatlakoznak hozzájuk. Ezen túlmenően az együttes neve is bővülhet a „Diósgyőr” résszel, ám ez még a közeljövőben válhat biztossá.


Névadó kerestetik

Az Ózdi VSE a GYFBSK-Medical Investment együttesét fogadja hétfőn 18 órától, és Kohári Tibor szakosztályvezető úgy látja: minimum a 9. helyet meg tudják majd csípni, ami azzal lenne egyenlő, hogy egyrészt nem esnének ki, másrészt nem kellene osztályozniuk (az a 10. és a 11. helyen végzőre vár a pontvadászat végén). „Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy a csapat ereje ne tenné lehetővé a 6-9. pozíció megszerezését” – fűzte még hozzá Kohári Tibor, aki annak is hangot adott, hogy szívesen vennék olyan névadó szponzor csatlakozását, aki fantáziát lát a futsalban, az NB I-ben és természetesen bennük is. Az ÓVSE trénere különben a 2010/2011-es bajnokságban is Féder József lesz.
A férfi futsal élvonalban tizenkét klub vág neki az új sorozatnak, a két borsodin, valamint a két első fordulóbeli riválison kívül az MVFC Berettyóújfalu, a Rubeola FC Csömör, a Vasas Fortuna Futsal, az FTC 6x6Taxi, a Rába ETO, a Colorspectrum Aramis, az Újpest FC, illetve az Üllő FC-Cső Montage. 

A jelenlegi keretek

Borsod Volán-Szabadidőközpont
Kapusok: Simon Imre, Valkányi Péter, Jakab Norbert, Gável Balázs, Polyák Zsolt, Szabó Ádám.
Mezőnyjátékosok: Nagy Péter, Németh Dénes, Pataki Gábor, Lénárt László, Lénárt Gábor, Szurdok Dávid, Markó György, Lapis Dániel, Dorogi Szabolcs, Schmidt László, Titkó Krisztián, Huszti Dávid, Balogh Dénes, Kovács Péter, Siróczki Gergő, Bogyó Károly, Bobcsák Milán, Tóth Tibor, Görbe Róbert, Gulyás Róbert, Vígh Ferenc.
Ózdi VSE
Kapusok: Venczel Viktor, Konyha Szabolcs, Botló Ádám.
Mezőnyjátékosok: Füleki Csaba, Madarász János, Gál Ferenc, Gacsal Norbert, Horváth István, Szakács Gergő, Ligeti László, Stáber Máté, Szögedi Szilárd, Oltyán Zsolt, Tóth Krisztián, Monyók Péter, Juhász Csaba, Odrobéna Péter, Deák János, Sebők Tibor, Váczi Zoltán, Sápi József, Penti Zoltán, Kozma György, Füredi András, Lázár Norbert (?).








hirdet�s