Sport

2016.03.21. 12:10

Húsvét előtti feltámadás DVTK-módra

Miskolc - Mínusz huszonnégy pontból lett plusz öt – mindez tizenhat perc alatt. A jó dobóformát mutató ZTE-vel szemben a DVTK a sírból hozta vissza a meccset.

Miskolc - Mínusz huszonnégy pontból lett plusz öt – mindez tizenhat perc alatt. A jó dobóformát mutató ZTE-vel szemben a DVTK a sírból hozta vissza a meccset.

A női kosárlabda NB I 17. fordulójában, szombaton délután a Zalaegerszegi TE NKK vendége volt az Aluinvent-DVTK csapata. A piros-fehérek hosszú buszozás után érkeztek meg a zalai megyeszékhelyre, és a mecc­s elején ez éreződött a játékukon. Ugyanis az első percekben a lelkes hazai csapat szerezgetett előnyt, amelyre ekkoriban még adott válaszokat a Diósgyőr, de aztán ezek elmaradtak, így a 7. percben a miskolci nevelésű Nagy D. duplájával 8 pont lett a két együttes között (15-7). Ezt követően Brewer és Czank találataival faragott hátrányából a DVTK, majd a negyed végén egy közeli dobásból Horváth B. góljával alakult ki az első negyed eredménye (15-13).

A második játékrészben sem ment sokkal jobban a Diósgyőrnek, két gyors duplával nyitott a ZTE (19-13), és hiába küldte fel a pályára a vendégek szakvezetője Szécsi után Hodgest és Hortit, majd Rasheedot, a becserélésük csak szalmalángnak bizonyult (21-18). Ugyanis a piros-fehérek támadásban pontatlanok voltak, az üres dobásokat is elhibázgatták, továbbá a védőmunkájuk is kívánnivalót hagyott maga után, és ez alapján nem volt meglepetés, hogy a negyed közepén 9 pont volt a két együttes között (29-20). És diósgyőri részről volt még ettől lejjebb is. A DVTK játékosai között ekkoriban nem volt olyan, aki élmunkásként vezér tudott volna lenni, és ennek jelét adva betermelni néhány gólt, így az egyre jobban belelkesedő és jó dobóformát mutató hazaiak tovább növelték előnyüket (36-24). Aztán még tovább, és a velük ellentétes formát mutató ellenfelükkel szemben, a hosszú szünetig 15 pontos fórt szorgoskodtak össze (40-25).

Fordulás után

A térfélcserét követően Ho­dges duplája, majd Brewer büntetői jelentették a folytatást, amire válaszul Szalay szerzett faultos kosarat (43-29). Mintha átok ült volna a Diósgyőrön, szinte semmi sem sikerült a vendégeknek, akik ettől egyre türelmetlenebbek lettek, sokat faultoltak, miközben a hazai együttes változatlanul szenzációsan dobott büntetőből is. Ennek eredményeként a 23. percben már 20 (!) pont volt a ZTE előnye (51-31), egy minutummal később pedig már 24 (55-31)… Ezután Ho­dges és Rasheed hárompontos kísérletei értek célba, mindkét játékos részéről kettő-kettő, mindez két percen belül, így hirtelen a felére csökkentette a hátrányát a DVTK (55-43). A negyed utolsó előtti percéig tartott a DVTK fél játékrésznyi pontparádéja, ami Czank triplája (57-52) után hagyott alább egy picit (63-54).

Az utolsó menetben 9 pontos hátrányt kellett eltüntetnie a győzelem megszerzéséhez a Diósgyőrnek, de a dobóformájukat vesztő hazai csapat kemény védekezésre állt rá, és nagyon nem volt könnyű dolga a vendég együttesnek. A 34. perc elején Horti triplával csökkentette csapata 10 pontos hátrányát, aztán a belelendült Rasheed következett, majd Brewer (68-65). Az áttörés azonban ekkor még nem jött, mert a jól játszó Szalay is betalált, majd Licskai is, aki a 20 pont fölé növelte egységeinek számát (72-65). Válaszként Szécsi vágott be egy trojkát, majd jött Brewer és Hodges, utóbbi duplája az egyenlítést jelentette a 38. percben (72-72). Ezt követően ismét az amerikai kosaras találata következett és ezzel a Diósgyőr átvette a vezetést, majd nem sokkal később Likhtarovich is megszerezte első pontjait és ezzel eldőlt a meccs. A pengeélen táncoló DVTK-nak nem sikerült sebet ejtenie saját magán.

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv

Zalaegerszegi TE NKK – Aluinvent-DVTK

72-77 (15-13, 25-12, 23-29, 9-23)

Zalaegerszeg, 100 néző. V.: Vida B., Menyhárt, Vida J.

Zalaegerszegi TE NKK: NAGY D. (11), Orsó (5/3), LICSKAI (21/3), Horváth Zs. (4), Böröndy (5/3). Csere: Velkey (4), SZALAY (17/3), Jurkó (3), Pap R. (2). Vezetőedző: Gáll Tamás.

Aluinvent-DVTK: Horváth B. (4), Czank (5/3), Likhtarovich (2), Jovanovic (9), Brewer (8). Csere: SZÉCSI (5/3), HODGES (16/3), Horti (10/3), RASHEED (18/6). Szakmai igazgató: Miguel de Jesús López Alonso.

Kipontozódott: Orsó a 39. percben.

Gáll Tamás: – Összességében elégedett lehetek a meccsel, sajnos a végjátékban, a döntő szituációkban kimaradtak a dobásaink, elvitték a passzainkat, de ettől függetlenül gratulálok a csapatnak a hősies helytálláshoz.

Miguel de Jesús López Alonso: – Szerettünk volna a mérkőzésen néhány új taktikai elemet gyakorolni, olyanokat, amelyek még nem voltak tökéletesek, viszont ellenfelünk szenzációs dobóformát mutatott. Ahogy változtattunk a ritmusunkon, visszajöttünk a meccsbe és magunk javára fordítottuk a találkozót.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!