Ferde focipálya Ivádon

Ferde focipályát alakítottak ki a Heves megyei Ivádon. A pályát a domboldalon jelölték ki, már csak a kapuk hiányoznak. Ez lesz az egyik helyszíne az augusztus 15-ére tervezett Batyus Galopp rendezvénynek, ami a tervek szerint a Nemzeti Vágta paródiája lesz. Minden magyarországi település, vagy csoportok jelentkezését várják az egész napos bolondozásra.

A Batyus Galoppon a játékidő kétszer húsz perces lesz a ferde pályán. Az első félidőben a hagyományos szabályok szerint fociznak majd a játékosok, a másodikban viszont egy horgászbotra kötözött, damillal irányított labdával – mondta csütörtökön a Független Hírügynökségnek Ivády Gábor polgármester.

A rendezvény a Nemzeti Vágta paródiája lesz, mivel sok település anyagi okok, vagy a távolság miatt nem tudott azon részt venni – mondta a polgármester. Az egész napos program különféle bolondos feladatokból áll majd. Eddig több mint 20 település jelezte részvételét.

Kijelölik majd a Felvonulások terét, amit kordonnal kerítenek körbe, itt óránként mások menetelnek majd. Gyorsasági verseny is lesz, ahol bármivel lehet indulni, ami nem számít közlekedési eszköznek. A terényi polgármester például már jelezte: egy kecskesajttal nevezett, Mánfa település csigákkal indul, Ivád pedig egy MIG 21-es repülőgép-alkatrésszel – mondta Ivády Gábor.








hirdet�s