Felvették a szocpolt, de nem építették föl belőle a házat

Akt.:
Dr. Lengyel Andrea bíró 52 tárgyalási napon át foglalkozott az encsi szocpolos üggyel
Dr. Lengyel Andrea bíró 52 tárgyalási napon át foglalkozott az encsi szocpolos üggyel - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Encsi szocpol ügy: 82 vádlott, 52 t­­árgyalási nap, 14 000 oldal nyomozat­­i irat.

A Miskolci Járásbíróság dr. Lengyel Andrea vezette tanácsa 52 tárgyalási napot követően tegnap hirdetett elsőfokú ítéletet az „encsi szocpolos” ügyként elhíresült büntetőügyben.

Silány minőségben

A 82 vádlott között vannak építési vállalkozók, műszaki ellenőrök, az igénylések elkészítésében közreműködők, építésügyi hatósági ügyintézők, felelős műszaki vezetők, építtetők, számlázók. A vádlottak egy része saját maga és családja jómódú megélhetését biztosította az állam által nyújtott lakásépítési kedvezmény jogtalan megszerzésével 2005 és 2007 között.

Az építési vállalkozók olyan többgyerekes családokat vettek rá az építési kedvezmény igénylésére, akik egyébként nem voltak jogosultak a támogatásra, vagy azért, mert saját anyagi forrásuk nem volt az építkezéshez, vagy éppen lakástulajdonnal rendelkeztek. Az önerő azért is volt fontos feltétel, mert a támogatás utólagos finanszírozással valósult meg. Az építési vállalkozók ezután a pénzintézet által folyósított összegből minél kevesebb költségben, silány minőségben, alacsony készültségi fokig építettek lakóházakat Encsen és környékén – így Abaújkéren, Felsőgagyon, Forrón, Mérán, Hernádvécsén, Fájon, Hernádpetriben, Szalaszenden, Novajidrányban, Abaújdevecseren –, a fennmaradó összeget pedig szétosztották. A családok többsége, akik igénybe vették a támogatást, soha nem is akart beköltözni ezekbe a házakba, a „szocpol” igénylésért cserébe az építtetőktől pár száz ezer forintot kaptak.

A szintén vádlott felelős műszaki ellenőrök és műszaki vezetők megállapodtak az építtetőkkel abban, hogy segítséget nyújtanak a támogatáshoz úgy, hogy valótlanul leigazolták a pénzintézet felé, hogy az építkezés, az építési munka a feltételeknek megfelel. Egyébként kizárólag azok az ingatlanok készültek el megfelelően, amelyekbe maguk az építési vállalkozók költöztek be családjukkal. A többi ingatlan állapota azonban a beköltözhető állapottól is messze volt, volt olyan, amelyben semmilyen közmű – víz, gáz, áram – nem volt bevezetve, több házban nem volt fürdőszoba, konyha, nyílászárókat sem építettek be. Több épület azóta is üresen áll, tárolónak használják. Volt, hogy egy már megépült ingatlant építettek újra az ellenőrzésig bontott építőanyagokból. Sok ingatlanban szigetelőanyagot nem használtak, a szennyvízelvezető rendszer sem volt kiépítve.

A polgármesteri hivatal építésügyi hatósági ügyintézői is vádlottjai az ügynek, ők voltak azok, akiknek feladata volt az építési engedélyek kiadása, a hatósági eljárás lefolytatása, így például a jogerős használatbavételi engedélyek kiadása, mely a támogatás utolsó 10 százaléka részfolyósításának feltétele is volt.

Egytől négy évig terjedő

A bíróság ítéletében a vádlottakat többségében költségvetési csalás bűntettében és okirati bűncselekményekben – közokirat-hamisítás, hamis magánokirat-felhasználás – mondta ki bűnösnek. 81 vádlottat a bíróság börtönbüntetésre ítélt, annak tartamát 1 év és 4 év között határozta meg. Az eljárásban közel 41 millió forint bűnügyi költség is felmerült, mely nagy részének megfizetésére a bíróság a vádlottakat kötelezte.

– Szaniszló Bálint –


Vétel helyett építéshez

Az úgynevezett „szocpol-csalásos” ügyekben a bűncselekmény célja az állami lakásépítési támogatás jogosulatlan megszerzése volt pénzintézeti hitel felvétele nélkül. Szemben a „fészekrakó” ügyekkel, ahol lakások vásárlása útján valósult meg bűncselekmény, a szocpolos ügyekben lakóépületek építéséhez vették igénybe a gyermekek után járó állami támogatást.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés