Felvételi ponthatárok – Nem jött az sms, az e-mail, a Felvi meg este 8-kor lefagyott

Akt.:
Volt, aki egyedül, volt, aki a barátaival, mások nagy tömegben izgulták végig a ponthatárok húzását
Volt, aki egyedül, volt, aki a barátaival, mások nagy tömegben izgulták végig a ponthatárok húzását
Miskolc, Sárospatak – Ennél izgalmasabb estéjük még nem volt a fiataloknak. Megtudták a felvételi pontokat.

– Amikor kedd este kiderült, hogy felvettek, óriási volt az öröm. A családdal rögtön pezsgőt bontottunk, aztán egyfolytában csörgött a telefon. Gratuláltak a rokonok, az ismerősök – mesél Körmendi Eszter a hét legizgalmasabb estéjéről, amikor nyilvánosságra kerültek az egyetemi felvételi ponthatárok. Eszternek különösen izgalmas volt ez a nap, hiszen nem tudhatta, hogy a 466 pontja (ami nem kevés) elég lesz-e a Budapesti Gazdasági Egyetem nemzetközi tanulmányok képzésére. De sikerült! Épp ennyi volt a ponthatár.

Kettős érzés

– Este 8 előtt már megnyitottam a Felvi oldalát, az Oktatási Hivatal oldalát, a Facebookot és a levelezésemet. Volt visszaszámláló órám is, és nem sokkal 8 után a Felvin láttam meg először, hogy sikerült! Öt perc múlva megérkezett az sms is. A nagy izgalom után végre megkönnyebbültem – idézi fel az örömteli estét Eszter, aki a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium tanulója volt.

Megtudjuk tőle, azért gondolt a nemzetközi gazdálkodásra, mert a történelmet és az idegen nyelveket szereti a legjobban. Azt még nem tudja, hogy konkrétan mivel szeretne foglalkozni a diplomaszerzés után, de azt igen, hogy ez a képzés számos lehetőséget nyújt.

És hogy milyen lesz a családtól elszakadni, Budapesten tanulni?

– Kettős érzés van bennem. Egyrészt furcsa lesz a családtól távol, egy nagyvárosban élni, ahol más a közlekedés, más az élet. De ugyanakkor nagyon várom ezt az újdonságokkal teli éveket – mondja Eszter.

Felnőtté válik

Lombárszki Csaba szintén az Árpád Vezér Gimnázium diákja volt.

– Sikerült – újságolja örömmel. – Kedden már alig vártam, hogy végre este 8 legyen. Már csak három óra, már csak két óra, már csak egy óra. Egész nap ment a visszaszámlálás. Aztán amikor végre 8 óra lett, nem jött az e-mail, nem jött az sms, a Felvi meg lefagyott. Olyan negyed 9 körül tudtam meg, hogy bejutottam a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára. A 435 pontom ugyan a költségtérítéses képzésre volt elég, de nem szomorkodom emiatt, mert azt tervezem, hogy az első félév után átmegyek állami ösztöndíjas képzésre – sorolja Csaba. Hozzáteszi: őt egyébként az egyetem nyílt napja győzte meg arról, hogy ott a helye. Most úgy érzi, hogy furcsa lesz a budapesti élet, de ugyanakkor vágyik az önállóságra, hiszen most válik igazán felnőtté, fogalmazott.

Rem Lilit Barcelonában értük utol telefonon, ő a Herman Ottó Gimnázium diákja volt. Neki igazából nem kellett nagyon izgulnia kedd este, hiszen nem kevesebb, mint 493 pontja lett (500 a maximum).

– A barátaimmal Barcelonában voltunk városnézésen, amikor megérkezett az sms, hogy felvettek. Nagyon örültem, bár gondoltam arra, hogy bejutok a Semmelweis Egyetem általános orvosi szakára – mondja Lili.

Elárulja, a majdnem maximális pontszám úgy jött össze, hogy emelt szintű érettségit tett kémiából és biológiából (mindkettő kiválóan sikerült), és két nyelvvizsgája is van.

– Tudatosan készültem erre, hiszen tisztában voltam vele, hogy az orvosira sok pont kell. Mindig igyekeztem a legjobb tanulmányi eredményt elérni. Az orvosi pálya pedig azért vonz, mert mindig is valamilyen gyakorlati dolgot szerettem volna csinálni. Bár nincs orvos a családunkban, de remélem, jól választottam – összegez Lili.

– Hegyi Erika –


A Miskolci Egyetem felvételi ponthatárai

Miskolc – Nyilvánosságra hozták kedden este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat.

Mutatjuk, milyen pontszámot kellett elérni idén annak, aki debreceni egyetemista akart lenni

Debrecen – Kedden este nyilvánosságra hozták a 2016-os felsőoktatási felvételi ponthatárait, itt megtekinthetik, hogy milyen pontszámokkal kerültek be idén a jelentkezők a Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem képzéseire.

Izgatottan várták az sms-t – Íme a Nyíregyházi Egyetem ponthatárai!

Nyíregyháza – Nem sokkal nyolc után minden felvételizőt értesítettek arról, hová vették fel.




Sporthírek