Felújítják a sportudvart Taktakenézen

Taktakenéz – Ebben a hónapban elkezdődhetnek a munkálatok.

2013 januárjától a taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola fenntartása és működtetése is elkerült az önkormányzattól – tudtuk meg Molnár Tibor polgármestertől.

– Sajnos be kellett látnunk, hogy a működtetéssel járó költségek meghaladják az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit – mondja Molnár Tibor. – Mindkét fél – önkormányzat és iskola – félve nézett a jövő felé. Azóta eltelt több mint 4 év, és nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a létrejött hármas – önkormányzat, iskola és tankerület – jól tud együttműködni. Az iskola a falu életének kulturális motorja maradt, ünnepségeinken, rendezvényeinken mindig számíthatunk munkájukra. Az önkormányzat ugyanolyan segítőkész, mint régen, de a pénzügyi hátteret a Szerencsi Tankerület biztosítja. A tankerületi programokra pedig nemcsak az iskola kap meghívást, hanem az önkormányzat is. Mivel az iskola épülete önkormányzati tulajdon, de a tankerület működteti, az iskola pedig használja, így mindenkinek fontos, hogy rendben legyen, megóvjuk az állagát, kényelmessé tegyük a falu gyermekei számára. Az iskola épületét 2011-ben teljesen felújítottuk, de sajnos az iskola sportudvara elhasználódott az évek során, ezért az önkormányzat – a Szerencsi Tankerület támogatásának javaslatával – pályázatot nyújtott be a sportudvar felújítására. A pályázat sikeresen zárult, így már ebben a hónapban elkezdődhetnek a munkálatok, és reméljük, mihamarább birtokba veheti az iskola. Nagyon bízok abban, hogy az együttműködés továbbra is hasonlóan gyümölcsöző marad.

– ÉM-BG –








hirdet�s