Feltételes egyezség a Belügyminisztériummal, a végső szót a SZÉF ülésen mondhatják ki

A szolgálati törvény módosításáról egyeztetett szombaton Pintér Sándor belügyminiszter és Bárdos Judit, a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának (SZÉF) alelnöke szombaton. Több pontban is konszenzus született, de ahhoz, hogy valódi megállapodás lehessen a Belügyminisztérium és a munkavállalók között, a végső szót a legközelebbi SZÉF-ülésen, pénteken mondhatják ki.

Bárdos Judit, a SZÉF alelnöke – egyben a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára – a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a szombati találkozón jogászok segítségével egyeztettek a szolgálati törvény egyes vitatott pontjairól. Hivatalos megállapodás itt nem születhetett, mert ahhoz a SZÉF munkavállalói oldalát képviselő szakszervezetek beleegyezése is szükséges. Kialakítottak azonban olyan, a szolgálati törvény módosításának szövegét érintő javaslatokat, amelyek vélhetően elfogadhatók lesznek a többi szakszervezet számára is.

Bárdos Judit elmondta: a SZÉF munkavállalói oldalának tagjai hétfőn tartanak ülést, ahol a szombati egyeztetésen kialakított javaslatokról tárgyalnak. Ekkor már elvileg eldől, hogy elfogadják-e a javaslatokat vagy sem, de a végső szót várhatóan a pénteki SZÉF ülésen mondják ki, amikor jelen lesznek a munkáltató képviselői is. Az ottani döntéstől függhet az is, hogy megtartják-e az október 2-ra tervezett rendvédelmi demonstrációt.

Az véglegesnek tűnik, hogy a SZÉF a későbbiekben a jelenlegi formájában nem működik tovább. Nem lesznek benne a honvédségi szakszervezetek. Pintér Sándor belügyminiszter azonban garanciát vállalt arra, hogy a szolgálati törvényben rögzítik majd, pontosan milyen egyeztetéseket kell folytatni velük, illetve milyen kormányzati érdekegyeztető fórum lép a SZÉF helyébe.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s