„Felszín és térfogat? Nagyon nehéz!”

A diákok sokat gyakorolnak a felvételire
A diákok sokat gyakorolnak a felvételire - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Már készülnek a központi írásbelire a nyolcadikosok. Vajon milyen sikerrel?

Mint minden évben, az idén is a matek a mumus. Főleg a nehezebb, összetettebb példák a feladatlapok végén. Van azért a problémára gyógyszer: sokat kell gyakorolni, és hasznos az iskolai előkészítő is – tudtuk meg a legilletékesebbektől. A miskolci Szalay Sámuel Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában jártunk, ahol a központi írásbeli felvételire készülő nyolcadikosokkal beszélgettünk.

Kevés az idő

Nem egyszerű a helyzete Kóródi Lucának. Igaz, egyelőre ő is a központi írásbelire koncentrál, hiszen az lesz leghamarabb, de mivel a Lévay József Református Gimnázium biológia-kémia tagozatos osztályába szeretne felvételt nyerni, ebből a két tárgyból is kell majd bizonyítania. És mivel egyházi gimnáziumról van szó, a bibliaismeretben is otthon kell lennie.

Egy probléma van csak, hogy kevés az idő a megoldásukra.” Kóródi Luca

– Szerencsére van az iskolánkban felvételi előkészítő. Itt az előző évek feladatlapjait nézzük át, szerintem nem nehezek. Egy probléma van csak, hogy kevés az idő a megoldásukra. Úgyhogy nem elég tudni, igyekezni is kell a kitöltéssel. A matek nehezebb feladatain pedig azért el kell gondolkodni. De rájöttem, hogy ezek tulajdonképpen típusfeladatok. Csak a különböző években más a szövegük és más számok szerepelnek benne, úgyhogy fel lehet rá készülni – avat be bennünket a titokba Luca.

Ha nem lenne

Kaczur Karina elgondolkodik a mostani felvételi rendszeren. Kijelenti: az lenne a legjobb, ha nem is lenne. Mindenkit felvehetnének a félévi jegyei alapján – keresi a megoldást. Aztán mérlegel. Ez persze meglehet, hogy azért nem lenne jó, mert a különböző általános iskolákban különböző módon értékelnek a tanárok. Megoldhatná esetleg a helyzetet, ha könnyebb lenne a felvételi. Ezzel azonban osztálytársa, Bajzát Péter nem ért egyet.

Ha könnyebb lenne, akkor mindenki meg tudná oldani…” Bajzát Péter

– Ha könnyebb lenne, akkor mindenki meg tudná oldani, és akkor a középiskolák nem tudnák eldönteni, hogy kiket vegyenek fel – érvel.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Így tehát nincs tökéletes megoldás – derül ki.

Karina azért még hozzáteszi, a felvételi feladatlap azért is nehéz, mert egy-egy feladathoz 5–6 kérdés is kapcsolódhat. Amikor az iskolában írnak témazárót, kevesebb kérdéssel kell megbirkózniuk 45 perc alatt. Ő egyébként a Diósgyőri Gimnáziumban szeretne továbbtanulni. Vagy testnevelés tagozaton, vagy általános tantervű osztályban.

– Az is probléma szerintem, hogy kevés az általános osztály, mindenütt tagozatok közül lehet csak választani – jegyzi meg.

Luca megtoldja azzal: „14 évesen még nagyon nehéz eldönteni, hogy milyen foglalkozást szeretnénk választani, miből szeretnénk a családunkat eltartani”.

Bonyolult példák

Pétertől megtudjuk, ő az Avasi Gimnáziumba készül, francia nyelvi előkészítő osztályba. Az angol is érdekli, de a francia a szíve vágya. Neki is van véleménye a központi írásbeliről.

– A magyar sokkal egyszerűbb, 30 pont felett simán meg lehet írni, csak a teszt értékelése nem olyan egyértelmű, mint a mateknak. Viszont a matek nekem is gondot okoz, főleg a feladatlap végén található példák, amikor felszínt és térfogatot kell számolni. Némelyik nagyon bonyolult. Egyszer odaadtam az egyik feladatot egy egyetemet végzett ismerősömnek, és nem tudta megoldani – újságolja Péter, majd hozzáteszi: az a szerencséje, hogy az iskolában minden segítséget megkap tanáraitól a felkészüléshez.

Hegyi Erika


Fontos időpontok

A központi írásbeli felvételit minden vizsgaszervező középiskolában január 20-án tartják, délelőtt 10 órától. Ezt az időpontot kell megjegyezniük a négy- vagy öt-, illetve a hat- vagy nyolcosztályos középiskolákba jelentkezőknek is. A pótló írásbeli vizsgát január 25-én 14 órától tartják, de ezen csak azok vehetnek részt, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak ott lenni.