Felszámolások: Egyre nagyobb "áldozatok"

Budapest, Miskolc – Az év első
felében 7391 céggel szemben indult
felszámolási eljárás, s
újabbak várhatók.


Az első félévben 30
százalékkal több céget
számoltatnak fel hazánkban, mint
egy évvel korábban – derül ki
az OPTEN Kft.
tájékoztatójából. A
cégnél úgy vélik, nem
tetőzött még a
csődhullám, mert a második
negyedévben gyorsuló ütemben
nőtt a felszámolások
száma, és egyre nagyobb
társaságok jutnak bajba, egyre több
kicsit hagyva magukra.


A cégadatokból jól
látszik, hogy a
gépjármű-kereskedők a fő
vesztesek közé tartoznak. Az elmúlt
hónapokban már nagyobb
arányú az autókereskedések
felszámolásának
mértéke, mint amennyi az
építőipari cégeknél,
holott az építőipar a
felszámolások
tekintetében sokáig verhetetlennek
látszott. Ugyancsak a nagy vesztesek
között vannak az utazási
irodák, valamint a mezőgazdaság
és az élelmiszeripar. Gyorsuló
ütemben romlik az informatikai cégek
és a nagykereskedelemmel foglalkozó
társaságok helyzete is.


Az észak-magyarországi
régióban az országos
átlagot messze meghaladóan emelkedett a
felszámolások száma az első
félévben. A három megyében
összesen 632 céggel szemben
indítottak felszámolást a
hitelezők, ez 66,3 százalékkal
több mint egy éve. Júniusban
Nógrádban és
Borsod-Abaúj-Zemplénben csaknem
megduplázódott az új
eljárások száma. Ugyanakkor a
miénk az ország egyetlen
régiója, ahol még mindig nő
az új cégek száma!

Kapcsolódó cikkek:



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s