A Budapest Bank férfiliga 10. fordulója előtt a hazaiak fogadkoztak, azt mondták, hogy véget vetnek eredménytelen szériájuknak. Fortuna nem volt velük, mégis van okuk az örömre: a szezon legjobb játékát nyújtották.
A kapusok remek védései vezették be az összecsapást, majd negyedóra alatt kderült, hogy egészen más MKC-t látunk a pályán, mint az elmúlt hetekben. Kupi és Fekete többször is távolról célozta meg a kaput, labdáik azonban elakadtak a balatoni blokkban. A 21. percben a nagy kedvvel játszó Pásztor már negyedik gólját is betermelte és 6-11-nél mindenki azt hitte, hogy ez a találkozó is menthetetlenül elment. Az időkérések jelezték, hogy az edzők nem elégedettek egyik oldalon sem, ezért aztán gyakori cserékkel keresték legjobb hadrendjeiket. A BKSE csak annyit csinált, hogy kihasználta a hazaiak védelmi bakijait, így harminc perc alatt tisztes előnyt hozott össze.
A szünet után Tóth K. régi formáját idézve többször mentett, majd Molnár F. parádés góljaival tette nyílttá a találkozót és a rutinos Fekete is feljavult. Az MKC két gólt gyűjtött emberelőnyben, így a hajrá teljesen nyílttá vált. Az utolsó pillanatokban a hazaiaknál volt a labda, de az egyenlítés elmaradt. A jövőre nézve bíztató, hogy a bennmaradásért küzdő matyóvárosiak magukra találtak és ez a Tata elleni „kiesési rangadón” már pontokat hozhat számukra.
ÉM-KT
Mezőkövesdi KC – Balatonfüredi KSE 24-25 (11-15)
Mezőkövesd, 700 néző. V.: Medve, Nagy L.
MKC: TÓTH K. – Lezák (1), Bécsi (3), Kupi (2), Gyuris (2), FEKETE (5), Németh T. (2). Csere: Pallag (kapus), Holló (kapus), MOLNÁR F. (5), Morva (1), Gubó (2), Kiss G. (-), Rosta M. (-), Szabó T. (1), Nyikes (-). Vezetőedző: Buday Ferenc.
BKSE: Szabó T. – TOMBOR (4), Kovács Gy. (-), Ivanov (1), PÁSZTOR (7), Kis Á. (-), Salamon (-). Csere: Szathmári (kapus), Németh L. (1), Lelkes (3), Lókodi (-), SZÖLLŐSI BENCE (4), SANDRK (5), Zdolik (-), Hornyák (-), Szöllősi Balázs (-). Vezetőedző: Sótonyi László.
Buday Ferenc: – Minden dicséretet megérdemel a csapat! Jól védekeztünk, rugalmasan és sok ügyes akciót vezetve támadtunk, ráadásul végre mentek az átlövések is. Nem kétséges, hogy ezen az úton kell továbbhaladnunk, még nem dőlt el semmi.
Sótonyi László: – Nagyot küzdő Mezőkövesddel találtuk szembe magunkat és bizony erre nem számítottunk. Az első félidő után önmagunk számára tettük nehézzé a mérkőzést, ugyanis sok buta hibát vétettünk, persze szerencsére a győzelmet így is kiharcoltuk.