Felsőzsolca polgármesterjelöltjei

Felsőzsolca – Chlepkó Tamás, Csorba Róbert, Orosz Csaba, Kozma Dániel, Timkó Róbert és dr. Tóth Lajos bemutatkozása.

Chlepkó Tamás, független

„1995 óta kötődöm Felsőzsolcához, amikor a családom megvásárolta a Fekete Macska sörözőt, valamint a hozzá tartozó házat és Felsőzsolcára költöztünk. Házasságban élek. Végzettségeim: agrármérnök diploma, agrárközgazdász diploma. Nyelvtudás: angol felsőfokú. Munkahely: Energetikai Osztályvezető, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány. Az árvízi védekezés után elkezdtem önerőből megszervezni a károsultak megsegítését, amit a Csatárlánc koordinátoraként a mai napig folytatok. Független polgármesterjelöltként a célom Felsőzsolca átlátható és hatékonyan működő önkormányzatának megszervezése, hogy Felsőzsolca ne csak az árvízről legyen nevezetes, hanem arról, hogy az ország egyik legjobban működő és legélhetőbb települése.”


Csorba Róbert, független

„Terveimet önzetlenül, közcélúan, minden tekintetben a városunk polgárainak érdekét szolgálva szeretném megvalósítani, ezért lemondok polgármesteri tiszteletdíjamról, itt és most. (Felsőzsolca adósságainak mérséklésére.) Jelöltségemhez a bátorságot lelkesedésem és sikeres önmegvalósításom adja. Projekt cégek által kívánom forradalmasítani a zsolcai szabad munkaerő foglalkoztatást, helyi vállalkozók bevonásával. Hitelesebb testület felállítása, árvízkárok mérséklése, védőgát kiépítése, helyi adók csökkentése, útjaink állapotjavítása, önkormányzati gazdálkodás felülvizsgálata, közbiztonság átszervezése, hivatali szemlélet megreformálása. Meg tudok felelni bizalmuknak, mintavárossá emelve lakhelyemet.”


Orosz Csaba, Fidesz-KDNP

„40 éves vagyok, közgazdász, három gyermek édesapja, 8 éve felsőzsolcai lakos. Jelenleg a Fidesz felsőzsolcai csoportjának vagyok az alelnöke. Azt az álláspontot képviseljük, hogy az nem segít a hatalmas tragédiát elszenvedet városunkon, ha hangoskodva, bűnbakokat keresve rossz hírét keltjük a településnek. Ezért én is, inkább segítve, egy feladatot elvállalva, legjobb tudásom szerint próbálok tevékenykedni a köz javára adomány-koordinátorként. Ez nem azt jelenti, hogy ne akarnánk változtatni, a hibákat kijavítani, a felelősöket megkeresni. Ezért alkottunk a fideszes képviselőjelöltekkel egy előremutató, újszerű, fi atalos programot. Mert Felsőzsolcának most egy lendületes, fiatal vezetésre van szüksége, kétharmados kormánypárt támogatásával.”


Kozma Dániel, MSZP

„Születésemtől Felsőzsolcán élek. A Miskolci Egyetemen idén végeztem szociológia szakon. 2006. óta vagyok önkormányzati képviselő. Olyan méltatlan helyzetbe került Felsőzsolca lakossága, amely tarthatatlan. Ennél többet érdemelnek! Én többet szeretnék nyújtani. Ezért megméretem magam a polgármester-választáson. Városunkban nem csak az árvíz által okozott károkat, hanem a gazdasági stabilitást is helyre kell állítani. Azt ígérem, hogy az ön felhatalmazásával, és az ön érdekében fogom végezni a munkámat. Nem kívánom magam az emberek felé helyezni. Én olyan polgármester kívánok lenni, aki ember marad az emberek között, és aki meghallgatja az itt élőket. Úgy gondolom, hogy csak a közösség összefogásával lehet kilábalni ebből a méltatlan helyzetből.”


Timkó Róbert, független

„35 éves vagyok, három gyermek édesapja. Gyermekkoromat Felsőzsolcán töltöttem. Építőmérnökként az árvizet követően aktívan részt vettem a statikai kárfelmérésekben. Több mint 12 éves építőipari tapasztalattal és kellő szakértelemmel rendelkezem az újjáépítési munkálatok megfelelő koordinálására. Polgármesterként céljaim közé tartozik a helyi Önkormányzat hatékonyabb működtetése, aktív településfejlesztés, játszóterek építése, településszintű csapadékvíz csatornahálózat kiépítése, 7-es busz útvonalának bővítése, közlekedési költségek csökkentése, kulturális programok támogatása. Köszönöm, hogy ajánlószelvényeikkel lehetőséget adtak Polgármesterjelöltté válásomhoz, és remélem, hogy a közelgő Önkormányzati választáson is megtisztelnek szavazatukkal.”


Dr. Tóth Lajos, független

„A megválasztott képviselőtestületnek részleteiben fel kell tárni és bemutatni a lakosságnak az árvíz hatását és következményeit. Ebből kiindulva lehet meghatározni a feladatokat, Felsőzsolca város biztonságos élettérhez szükséges intézkedéseket. Minden politikai erőnek, szervezetnek, egyénnek ezekben a nagy horderejű kérdésekben össze kell fogni és egységesen együtt kell működni több cikluson keresztül.”




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s