Felsőoktatási képzés indulhat Sátoraljaújhelyen

Akt.:
Miskolc/Sátoraljaújhely – Közösségi felsőoktatási képzési központ nyílhat Sátoraljaújhelyen, a zempléni város önkormányzatának vezetése erről írt alá együttműködési szerződést a Miskolci Egyetemmel (ME) kedden.

Az egyetem közleményében emlékeztet arra, hogy a felsőoktatási stratégia az ilyen központok létrehozását elsősorban a hátrányos helyzetben lévő térségekben képzeli el, ott, ahol a felsőoktatásnak és a felsőoktatási képzőhelyek létesítésének mindenekelőtt népességmegtartó és gazdaságélénkítő hatása lehet.

Országosan hat ilyen központ létesítését tervezi a kormány, ezek közül kettő Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Sátoraljaújhelyen és Ózdon létesülhet a Miskolci Egyetemmel közösen.

A közlés kitér arra, hogy a sátoraljaújhelyi középiskolákban tanulók és végzők többsége a Miskolci Egyetem valamelyik szakán szeretne továbbtanulni.

Az egyeztetések után az önkormányzat két szak indítását kezdeményezte, így Sátoraljaújhelyen levelező tagozaton műszaki képzési területen a gépészmérnöki alapképzési szakon, orvos- és egészségtudomány képzési területen pedig az ápolás és betegellátás alapképzés szakon kezdődhet meg az oktatás.

– MTI –