Felsőoktatási felvételi – 22 év a jelentkezők átlagéletkora, kongói és kanadai is van köztük

Nagyrészt 25 évnél fiatalabbak jelentkeztek idén a felsőoktatási intézményekbe. Az átlagéletkor 22 év, de a statisztika szerint lesznek a felvételizők között olyanok is, akik már elmúltak 60 évesek. A legtöbben most is az ELTE valamelyik szakjára akarnak bejutni – derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ friss felméréséből.

Az idei jelentkezők körülbelül 80 százaléka 25 évesnél fiatalabb. Ezres nagyságrendben vannak a 40 év felettiek, 50 évesnél idősebb jelentkezőből több mint háromszázat számoltak össze, és van néhány 60 éves is.

A jelentkezők 2,1 – 2, 2 százaléka külföldi. Körülbelül 800-an vannak a határontúli magyarok, de 42 vietnámi, 28 német, 21 orosz és 13 kínai diák is Magyarországon szeretne felsőfokú képesítést szerezni. Bizonyos államokból csak egy-egy ember jelentkezett, ilyen ország például Japán, Kongó és Kanada.

Az intézmények közül még mindig az ELTE a legnépszerűbb, majdnem minden tizedik felvételiző ide pályázik, csak ebbe az intézménybe több mint 10 ezren jelentkeztek ebben az évben. A sorban a vidéki egyetemek következnek, akárcsak tavaly: a Pécsi Tudományegyetemre 8394-en, a Szegedi Tudományegyetemre 7603-an, a Debreceni Egyetemre 7520-an adták be első helyen felvételi kérelmüket.








hirdetés




hirdet�s