Felpezsdült az élet Herbolyán

Felpezsdült az élet Herbolyán
© Fotó: Barcika Art
Kazincbarcika – Rég látott pezsgés volt jellemző szombaton Herbolya-Régi telep városrészén, ahol cserje- és virágültetésen, parkrendezésen, illetve ezzel párhuzamosan egészségügyi szűréseken vehettek részt az akcióterületen élők.

Bár az égiek nem fogadták a kegyeikbe a rendhagyó és egész napos eseményt, a szitáló eső ellenére sem hiúsultak meg a szabadtéri programok. Sőt, két helyi civilszervezetnek – ÉKE csoport és Polgárőrség Herbolya csoport – köszönhetően, akik átfáztak forró teát kaptak, majd újult erővel újra dolgozhattak.
A városszépítő programra az Európai Unió által támogatott „Herbolya-Régi telep szociális városrehabilitáció” elnevezésű projekt keretében került sor.
Kazincbarcika Város Önkormányzata 2011-ben részesült vissza nem térítendő támogatásban, mely Kazincbarcika leszakadt városrészén beruházási, infrastrukturális, szociális, képzési és különböző közösségi események megvalósítását teszi lehetővé. 
Ennek része a „Virágos Herbolya” elnevezésű projektelem, melynek megvalósításában a Barcika Art és a Barcika Park Kft.-k, mint együttműködő partnerek vesznek részt.

Aki a virágot szereti…

A projektben vállalt feladatoknak megfelelően a rehabilitációs program akcióterületén idén tavasszal már sor került egy városszépítő akcióra, mely most ősszel folytatódott.
– Délelőtt a fiatalok bevonásával parkrendezés, karbantartás és cserjeültetés volt a program – mondta Klimon István alpolgármester. – A helyi közösségi ház Ifjúsági Klubjának és a Don Bosco-s diákoknak a bevonásával közösen szorgoskodtunk a terület megszépítésén. Jó volt látni, ahogy a középiskolások is belelkesültek és szívesen vettek részt a közösségi munkában. Sajnos az eső miatt kicsit át kellett szerveznünk a programot, de mind a délelőtti egészségmegőrző előadások, mind a játszóház és a kézműves foglalkozások a gyerekeknél pozitív fogadtatásra találtak. A kellemesen és hasznosan eltöltött délelőttöt egy közös zsíroskenyér-partival és a résztvevők megajándékozásával zártuk.
Közben a közösségi házban a felnőtteket számos prevenciós jellegű szűrővizsgálat várta. Az Ideál Életreform Népfőiskola Közhasznú Egyesület újabb egészségnapjával ezúttal a herbolyaiakat célozta meg. Mint Szécsy Vilma elnök elmondta: a céljuk az volt, hogy helybe vigyék azokat a vizsgálatokat és tematikus előadásokat, amelyek a legfontosabbak lehetnek az egészségmegőrzés területén. Érdeklődőben nem is volt hiány, folyamatos volt a sorban állás szinte minden szűrőponton, azaz a helyiek nyitottak voltak erre a programra is.

A részletekben rejlik

Délután kettőtől cserje-, fa- és virágültetéssel folytatódott a városszépítő programsorozat, ekkor a szervezők az akcióterületen élő felnőtt lakosság aktív közreműködését várták. A szakmai irányítás melletti, közös ültetés után minden résztvevő jelképes ajándékot – egy tuját, egy árvácskát és egy ültető lapátot – kapott. Nem is volt könnyű eldönteni, hogy a meglepetésnek, vagy a közösen elültetett több tucat fának, virágnak, cserjének örültek jobban a helyiek.
Közben három órakor egy lakossági fórumra várták a közműrákötésben érdekelteket az önkormányzat képviselői. A megbeszélésen ezúttal Klimon István alpolgármester tájékoztatója mellett a legaktuálisabb kérdéseket beszélték meg a felek.
A napot a sajókazai Akkord Színpad zenés műsora zárta, melyre újra megtelt a közösségi ház színházterme. A helyiek kiváló hangulatban, tombola sorsolással és boldog mosollyal az arcukon nyugtázták, ez egy igazán tartalmas nap volt – végre újra – Herbolyán!

-GJ-








hirdet�s