„Felöltöztetik” a tubusokat

A műanyagtubus-gyártás hazai – s egyben az akkori KGST-beli – történetének kiindulópontja Debrecen, a hajdani műanyaggyár.

Az onnan kinőtt Tu-Plast Kft. nagy szellemi hozzáadott-értékkel rendelkező termékei megállják a helyüket az igényes nyugat-európai kozmetikai csomagolóanyag-piacon.

Szinte csak exportra

Meglehetősen mostoha körülmények között, messze nem világszínvonalú gépparkkal kezdtük el 1986-ban a tubusgyártást a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat debreceni gyárában, önálló elszámolású egységeként – idézte fel a múltat Nagy Elemér, a Tu-Plast Kft. ügyvezető igazgatója, aki 1990 és 1992 között a gyárat is vezette. Az 1997-ig a régi helyen működő üzem kapacitása az évi 5 millió darabot érte el, s exportra egyetlen egy tubust sem szállítottak.

Az üzletágat 1996 végén kft-vé alakították – amely akkor még a Pannonplast-csoport 100 százalékos tulajdonában volt – s 1997-ben nettó 1 milliárd forint értékű, zöldmezős beruházás keretében a műanyaggyár közelében megépült a Tu-Palst új gyártótelepe. Az első ütemben – míg csak egy gyártósor működött – évi 20 millió darab tubus előállítására volt képes a cég, a második gyártósor – 700 millió forintos beruházás keretében, 1999-2000-ben történt – beüzemelése óta viszont évi 40 millió darabot képes előállítani.

Most évente 36 millió darab tubust értékesítenek: e mennyiség 90 százalékát exportálják. Ez jelentős eredmény ahhoz képest, hogy 1997-ben ez az arány még 0 százalék volt.
Az eredeti stratégiai célkitűzések 1997 óta nem változtak – hangsúlyozta Nagy Elemér. – A cég megrendelői köre a fejlett, igényes, nyugat-európai kozmetikai ipar képviselői közül kerül ki, akik olyan beszállítóval akarnak dolgozni, amely minőségben, kiszolgálásban kimagaslót tud nyújtani. Így a debreceni cég az első számú európai beszállítója például a Wellának.

A biztonság érdekében azonban egy vevő – legyen az bármilyen nagy is – a kft. termelésének 25 százalékánál többet nem köthet le. Mivel a Pannonplast, célja az volt, hogy más, de hazai tulajdonos is szerepet kapjon a vállalkozásban, hamar kialakult a ma is érvényes befektetői szerkezet. A Tu-Palst Kft. tulajdonosa 60 százalékban a Pannonplast Műanyagipari Rt., 36 százalékban egy budapesti magánszemély, 4 százalékban pedig 7 magánszemély, akik részben a menedzsment tagjai.

Állandó fejlesztés

Napjainkban egy-egy vezető nyugat-európai kozmetikai cég árbevételének 40-50 százalékát évente új fejlesztésű termékek hozzák, s ehhez a beszállítóknak is – egyre modernebb csomagolóeszközöket kínálva – igazodniuk kell. A verseny óriási.

Nagy Elemér elmondása szerint cégük azzal tud az átlag feletti minőséget produkálni, hogy – saját fejlesztés nyomán – a műanyagtubusokon is alkalmazni tudták a négy alapszínű nyomtatást. Ezt nagyon kevesen tudják a világon, s ebben a „műfajban” a debreceniek Európában az elsők között vannak.

Jók a likviditási mutatók

– A Tu-Plast kicsi ugyan a piacon – Európa vezető gyártója például évi 1 milliárd tubust bocsát ki –, de teljesítményét a kozmetikai iparban ismerik és elismerik – mondta el nagy Elemér. – Nem tartanak minket olcsónak, de olyan cégnek, amely nagyon rugalmas, megbízható szállító és nagyon magas minőségű termék előállítására képes.

A kft. alkalmazottainak összlétszáma jelenleg 58 fő – s ebben az ügyvezető igazgató is benne van. Folyamatos, 12-24 órás munkarendben, 4 műszakban dolgoznak.

Az 1997-ig a műanyaggyár területén működő régi üzem évi 120 millió forintos termelési értéket produkált. Ma ez az üzem 1,2 millárd forintosat. A versenytársak ma európában az árbevételre vetítve 30 százalékos nettó cash flow-val dolgoznak. A kft-nél ez a mutató 27-28 százalék – tette hozzá Nagy Elemér.


 








hirdet�s