Feloldották az éjszakai kijárási tilalmat Bagkokban

A thaiföldi hatóságok feloldották a tíz nappal korábban bevezetett éjszakai kijárási tilalmat Bangkokban és az ország 23 tartományában – jelentette be szombaton az ország miniszterelnöke. Abhiszit Veddzsadzsiva ugyanakkor azt is közölte, hogy a rendkívüli állapot továbbra is érvényben marad a thaiföldi fővárosban. Mint mondta, a kijárási tilalom feloldására azért volt lehetőség, mert a biztonsági erők “ellenőrzés alatt tartják a helyzetet”.

A kijárási tilalmat május 19-én vezették be Bangkokban és az ország 23 tartományában, miután véres összecsapásokba torkollott a katonaság akciója, amellyel a heteken keresztül tüntető kormányellenes demonstrálók fővárosi táborhelyét akarták felszámolni.

A katonai erő bevetése után a tiltakozók vezetői feladták magukat, ám támogatóik a város több részén gyújtogatni kezdtek. A szétszéledt vörös ingesek egyebek mellett felgyújtották a TV-3 televízió székházát, a thaiföldi tőzsde épületét, a Siam mozit, az egyik legnagyobb dél-ázsiai bevásárlóközpontot, a Central Wallt, valamint több kisebb üzletet és bankfiókot.

A március közepén kezdődött tüntetéshullám, és az azt kísérő összecsapások 88 ember halálát okozták a thaiföldi fővárosban, ahol április elején vezettek be rendkívüli állapotot.








hirdet�s