Felmondott munkahelyén az új brit miniszterelnök felesége

Csütörtökön bejelentette az új brit konzervatív miniszterelnök felesége, hogy otthagyja részmunkaidős állását.

Samantha Cameron most gyerekeivel akar több időt tölteni. Az asszony egyébként szeptemberre várja negyedik gyereküket. A mindig elegáns 39 éves politikusfeleség egy cégnél kreatív igazgatóként dolgozott. Samantha Cameron azt mondta: nem hagyja teljesen ott a vállalatot, mert a jövőben tanácsadóként dolgozik a vállalatnál. “Ugyanozok lesznek a feladataim, mint eddig, de nem leszek felelős értük”- magyarázta az asszony, aki ezentúl heti két napot tölt majd a vállalat ügyeivel.


Samantha Cameron azt is elmondta, hogy az állás feladásáról már korábban döntött, amikor kiderült: ismét gyereket vár. A politikusfeleség nagy izgalmakkal várja új életét, mint a miniszterelnök felesége. A párnak egyébként eddig három gyermeke született. Legidősebb fiuk azonban fogyatékosként jött a világra és tavaly, hat évesen hunyt el.

Ötnapos tárgyalássorozat után a múlt heti választások győztese, a Konzervatív Párt jelöltje, David Cameron kapta a kormányalakítási megbízást a királynőtől, miután Gordon Brown kormányfő kedden hivatalosan is benyújtotta lemondását. A voksoláson a toryk nem kaptak akkora támogatást, hogy egyedül alakítsanak kormányt, így évtizedek óta először koalíciós kabinetje lesz Nagy-Britanniának.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s