Fellegi Tamás ellenáll a lobbicsoportok nyomásának

Az állami vagyongazdálkodás, a közbeszerzések és az infokommunikáció irányítása, felügyelete lesz a feladata Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek. Bemutatása után hétfõn azt mondta, hogy az állami vagyongazdálkodásban az oligarchák érdekével szemben a közjót kell szolgálniuk. Határozott igennek felelt arra a kérdésre, hogy ellen fog-e állni saját pártja lobbicsoportjai nyomásának. Ahol lehet, visszaállítják a kistelepülési postahivatalokat – mondta az eddig üzletemberként ismert Fellegi.

Elsõ lépésben felülvizsgálják az állami vagyon gazdálkodásának eddigi módját, elsõsorban a privatizációs döntéseket, valamint a magánszektor és az állam együttmûködésében magvalósuló úgynevezett ppp-beruházásokat. Hatékony, nem pazarló vagyongazdálkodásra van szükség, olyanra, ami az oligarchák érdekével szemben a közjót szolgálja – szögezte le. Minden kormányzó pártban jelentõs lobbicsoportok vannak az állami vagyon megszerzése érdekében, ellen fog-e állni az õ nyomásuknak – kérdezte Fellegi Tamást a Független Hírügynökség. Igen – válaszolta határozottan.

A jövendõ nemzeti fejlesztési miniszter szerint ahol lehetséges, visszaállítják a kistelepüléseken bezárt vagy mással foglalkozó vállalkozóknak bérbe adott postahivatalokat. A tárcája alá tartozó intézményrendszer átalakításáról még korai beszélni, vizsgálják a lehetõségeket – mondta Fellegi Tamás.

A leendõ miniszter csak a közelmúltban adta el kiterjedt, fõként a médiában mûködõ kiterjedt üzleti érdekeltségeit. A Független Hírügynökség kérdésére elmondta: egészen biztos abban, hogy “esnek ki csontvázak a szekrénybõl üzletemberi múltja idejébõl.”








hirdet�s