Fellegi: jövőre mér Őrig ér az M3-as

Várhatóan 2011 év végére Nyíregyháza és Őr között is elkészül az M3-as autópálya folytatása – jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. sz. főút közti szakaszának ünnepélyes projekttábla-avatóján a sztráda jelenlegi végpontjában, a nagykállói csomópontban.

A tárcavezető hangsúlyozta: az elinduló beruházásnak nem csupán abban áll a jelentősége, hogy egy nemzetközi közlekedési folyosó részeként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jobb megközelíthetőségét is lehetővé teszi majd. A várhatóan jövő év végéig befejeződő munkálatoknak a közlekedésfejlesztési projektek kapcsán erősen megingott közbizalmat is újra kell építeniük.

Az uniós forrásból, a Közlekedés Operatív Program keretében megvalósuló, 32 milliárd forintos beruházás során Nyíregyháza és Őr között, összesen 33,8 kilométeren 2×2 forgalmi sávos autópálya épül új nyomvonalon.

Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy az M3 autópálya folytatása Szabolcs-Szatmár-Bereg számos további települését mentesíti az átmenő teher- és személyforgalomtól, ezzel élhetőbbé téve azokat. A beruházással az ukrán határ, s vele a magyarlakta Kárpátalja kerül egy jelentős lépéssel közelebb Magyarország központi és távolabbi részeihez.

A megyében a következő években mintegy 175 km hosszon várható közútfejlesztés összesen 121 milliárd forint értékben. Az M3 Őr utáni, Vásárosnaményig tartó szakasza mellett a 49. és 471. főúton, valamint a Záhonyban és térségében megkezdett ipari és logisztikai befektetésekhez kapcsolódóan zajlanak vagy indulnak a közeljövőben beruházások.








hirdet�s