Fellebbez az ügyészség a Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében

Szeged – Fellebbezést jelentett be az ügyészség a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Szanka Ferenc elmondta, az ügyészség megalapozatlanság miatt mindkét vádlott esetében a Szegedi Törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kéri.

A bíróság a vádlottakat bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettében mondta ki bűnösnek. A másodrendű vádlottat a törvényszék számviteli rend megsértésének bűntettében is bűnösnek találta. A bíróság a vádlottakra kettő és fél, illetve három és fél év börtönbüntetést szabott ki. A vádlottakat a szabadságvesztés mellett három, illetve négy évre eltiltották a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól
.
Az ítélet szerint az iskolaszövetkezetet névleg vezető vádlottak tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó láncolat tényleges irányítói 144, illetve 435 millió forint kárt okozzanak a költségvetésnek. Az iskolaszövetkezet érdemi tevékenységet nem végzett, feladatait a Human Operator Zrt. munkatársai látták el. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégek a szövetkezettől befogadott számlákat felhasználták könyvelésükben, a Kopernikusz azonban azok áfatartalmát nem fizette be a költségvetésbe.

A bíróság döntése ellen a jelenlévő elsőrendű vádlott és a védők már az ítélethirdetéskor fellebbezést jelentettek be.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével, a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódva létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott; a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A Kopernikusz Iskolaszövetkezet ügyében eljáró ügyész perbeszéde előtt közölte, hogy befejeződött a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen.

-MTI-