Felkészületlen a cybertámadások ellen az amerikai kormányzat

Az amerikai kormányzat nincsen felkészülve a cybertámadások elleni védekezésre, mivel nincsen elég hozzáértő emberük – derült ki egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentésből. A vizsgálat szerzői aggasztónak nevezték a tehetséges szakértők hiányát, az idejétmúlt, és bonyolult bürokratikus felvételi rendszert, a rossz fizetést, valamint a központi vezetés hiányát.

Az amerikai kormányzat nem lesz képes védekezni a számítógépes támadások ellen, ha nem tesznek lépéseket a cyberbiztonsági szakértelem növelésére – közölték a jelentés szerzői. A Partnership for Public Service nevű szervezet által készített jelentés kiemeli, hogy a problémák nagy része rendszerszintű, és a kongresszus, valamint a Fehér Ház figyelmét igénylik.

A legnagyobb gondnak azt nevezték, hogy a szövetségi kormányszerveknél nincsen elég tehetséges szakember. Ennek okait a bonyolult felvételi eljárásokban, a központilag meghatározott követelmények hiányában, valamint a rossz fizetésekben kell keresni a jelentés szerint.








hirdet�s