2012.02.3 14:56; Frissítve: 2012.02.3 16:56


Feljelentés idősotthon-ügyben

Budapest – A sebtiben megszerzett ingatlan-együttes és a hitel is az államra szállt.

Ismeretlen tettesek ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával feljelentést tett az MSZP Demokrácia Központja egy, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat által december végén megkötött ingatlanügylet miatt. Lukács András, a megyei önkormányzat MSZP-frakciójának vezetőhelyettese lapunknak elmondta, megítélésük szerint számos szabálytalanság történt a tranzakció során.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a megyei közgyűlés a rendes ülése után három nappal összehívott rendkívüli ülésén a Jobbik és a Fidesz-frakció szavazataival úgy döntött, hogy 650 millió forintért megvásárolja egy budapesti szociális szolgáltató társaság Zsujtán álló, magántulajdonában lévő idősek otthona épületét és a hozzá tartozó kiszolgáló ingatlanokat, és ehhez hitelt vesz fel. A tranzakció létrejött, január elsején pedig az ingatlant – és az adósságot – a megye átadta az államnak.

Lukács András elmondta: szabályosan két független szakértő értékbecslése után a szakbizottságok ajánlása alapján vásárolhatta volna meg az idősek otthonát az önkormányzat, mert így azt sem lehet tudni, valódi értékének megfelelő árat fizetett-e az ingatlan-együttesért. A frakcióvezető-helyettes hozzátette még: a kötelezettségvállaláshoz szükség volt a kormánymegbízott hozzájárulására is.

Bacsó Bea, a megyei önkormányzat sajtóreferense elmondta: semmit sem tudnak még a feljelentés részleteiről, így nem kívánnak állást foglalni az ügyben.

ÉM-SZP

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON Sziréna
„Szlovák szlalom” – Ittas külföldi sofőr józan hazai ítélet
Mezőkövesd - Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan [...] tovább »
Jogerősen is életfogytiglani a bodroghalmi gyilkosnak
Debrecen - Boldog új évet akart kívánni, gyalázatos brutalitással ölte meg idős szomszédait. tovább »
Felborult a motoros Kistokajnál
Kistokaj - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset ami Kistokaj határában történt kedden [...] tovább »
Közlekedésbiztonság: Májusban fókuszban a bringások
Miskolc - A közlekedésbiztonság, a balesetmegelőzés az utóbbi években jelentős sikereket könyvelhet el. [...] tovább »
Garázsok fosztogatóit fogták el Kazincbarcikán
Miskolc, 2012. május 22., kedd (MTI) - Két férfit fogott el a rendőrség Kazincbarcikán, azzal gyanúsítják [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés