Félig-meddig takarított miskolci fizetős parkolók - A Miskolc Holding közleménye
A miskolci fizetős parkolók takarítása az elmúlt napokban folyamatos volt. A síkosságmentesítést, takarítást nehezíti, hogy sok helyen autók állnak, rendeltetésszerűen használva a parkolókat. Jelenleg a parkolók síktalanítása, takarítása terén a következőkről tud beszámolni a miskolci Régió Park Kft.
A Városház téri nagyparkoló, a Hunyadi utcai, Szűcs Sámuel utcai, a Horváth Lajos utcai, az ITC észak-keleti oldalán lévő, a Búza téri Görög Katolikus templom melletti és mögötti területen kialakított parkolók, a Búza téri nagyparkoló, a Madarász Viktor utcai, a Sportcsarnoknál lévő, a Technika Háza északi oldalánál lévő parkolók hóeltakarítási, síktalanítási munkálatai befejeződtek. A Kis-Hunyad utcai parkoló felét, a Centrumnál lévőnek majd 80%-át eddig nem sikerült síktalanítani, ezek a parkolók nem voltak tisztíthatók az ott álló autók miatt. A parkolókat továbbra is takarítják, síktalanítják, de az eredmény annak is függvénye, a parkoló milyen kihasználtsággal üzemel.
Kérjük a parkoló autósok türelmét, e mellett nagyobb körültekintést és óvatosságot, hiszen a munkálatok folyamatos végzése mellett, az után is maradhatnak csúszós, havas felületek.
- Miskolc Holding Zrt. -
Miskolc – Szerdán szemügyre vettünk néhány Miskolcon található parkolót. Megnéztük, hogy mit kapunk a pénzünkért. Leginkább, bokáig érő jeges-havat…