Felhatalmazást adott az MSZP a kormánynak, hogy megállapodjon a valutaalappal

Felhatalmazást adott az MSZP frakció a kormánynak, hogy a “stabilitás és a pénzügyi válság okozta sebek minimalizálása érdekében” kössön megállapodást az Európai Unió illetékes szerveivel és a valutaalappal – jelentette be Lendvai Ildikó, frakcióvezető a hétfő esti frakcióülés után. Az, hogy mi a kormány megállapodási javaslata nem derült ki, de az biztos hogy nincs olyan javaslat, ami teljes egészében megszüntetné a 13 havi nyugdíjat. A MSZP támogatja azt is, hogy olyan költségvetést fogadjanak el, ami a jelenleginél is kisebb gazdasági növekedéssel számol – tette hozzá.

Nincsenek tabuk, egy kivételével: megkímélni a legszegényebbeket és mindent megtenni az államháztartás biztonsága és a lehető legtöbb munkahely megőrzése érdekében – mondta Lendvai Ildikó azzal kapcsolatban, hogy milyen vállalásokra kész a kormány a nemzetközi valutaalappal kötendő megegyezéssel kapcsán. Az, hogy konkrétan mi a szocialista frakció támogatását is élvező kormány javaslat Lendvai Ildikó nem árulta el, mint mondta: nem szeretnék a keddi egyeztetés előtt “a sajtón keresztül megüzenni” a többi pártnak, ott akarják először elmondani az elképzeléseket. Az biztos, hogy olyan javaslat nem szerepel a csomagban, ami teljesen megszüntetné jövőre a 13 havi nyugdíjat, azokat a sajtóhíreket azonban a frakcióvezető nem erősítette meg, hogy körülbelül 80 ezer forintban maximálnák ennek mértékét, illetve a köztisztviselők 13 havi illetményének esetleges visszatartásáról sem nyilatkozott. A frakcióvezető nem erősítette meg az Index azon értesülését sem, ami szerint a ! valutaalap a magyar kormánnyal kötendő megállapodás feltételéül szabta, hogy azt az ellenzék is támogassa.

Az MSZP frakció a hétfő esti ülésen támogatta egy olyan költségvetés elfogadását is, ami a jelenleg kalkuláltnál (1,2 százalék körüli) kisebb gazdasági növekedéssel számol jövőre. Kérdésre válaszolva közölte a recesszió is a lehetséges tervek között van, új költségvetést azonban szerinte nem kell benyújtani, csak módosító javaslatokat.

Korábbi sajtóhírek szerint a nemzetközi valutaalap ahhoz kötötte hazánk támogatását, hogy Magyarország az átdolgozott költségvetéshez képest további 300 milliárd forintot faragjon le az állami kiadásokból. Az Index információi szerint ezt két forrásból valósítaná meg a kormány. Jövőre nem kapnának 13. havi bért a közszférában dolgozók és felére vágnák vissza a 13. havi nyugdíj összegét.








hirdet�s