Felgyújtott óvoda – iskolában az ovisok

A helyi általános iskola két tantermében helyezték el hétfőtől az óvodásokat a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Dögén. A településen tíz nappal ezelőtt felgyújtották az óvodát, az épületben két helyiség teljesen kiégett, a kár 40 millió forint. A gyújtogatót még keresi a rendőrség.

Az egyhetes kényszerszünet után a 81ovis közül hétfőn csak 50 ment iskolába. Hogy pontosan mennyi ideig maradnak ideiglenesen az iskolában, az a kiégett óvodaépület statikai vizsgálatának eredményétől függ. Vincze Ferenc, a település polgármestere azt mondta, hogy szerdán megvizsgálják, hogy életveszélyes-e az épület. Ha nem kell megbontani a födémet, akkor május elejére az óvoda felújítása elkészül. Ellenkező esetben csak szeptember elsejével tudják beindítani az óvodát a régi helyén.

A 3 éve épült óvodát 10 nappal ezelőtt gyújtották fel. A gyújtogató betörte a bejárati üvegajtót és máglyát rakott a könyvekből két helyiségben is, ezeket valószínűleg benzinnel locsolta le. A kár 40 millió forint. A rendőrség külön nyomozó-csoportot hozott létre, hogy mielőbb elfogják a gyújtogatót a helyi önkormányzat pedig félmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.

A gyújtogatót még keresik. Úgy tudjuk, hogy eddig a fél millió forintos nyomravezetői díj sem hozott eredményt, bár a nyomozókhoz több értékelhető bejelentés is érkezett.



Sporthírek






hirdet�s