„Felgyorsult világban a főzés is felgyorsult”

Csodás ízek varázsolhatók elő egy traktor vontatta egykori fémtárcsa segítségével. Aros János szerint a pacal- és marhalábszárpörkölt, a saját kezűleg készített halászlé, vagy az izzó parázs fölött sütött kolbász az igazi

A középiskolai katedrát váltotta a felelősségteljesebb városvezetői szerepre Aros János tavaly. Tanári időbeosztása, munkarendje alpolgármesteri munkájának megkezdése óta alapvetően megváltozott. A baráti és családi összejövetelek, és az ott elmaradhatatlan grillezési tudomány gyakorlása azonban megmaradt. Ezeken a felnőttek, a szülők és gyerekeik által kedvelt partikon most is ínycsiklandó ételeket varázsol a vendégseregnek az elmaradhatatlan speciális grillszerkezet, egy boronatárcsa átalakításával létrehozott sütőalkalmatosság segítségével.

Halban maradt a belsőség

Szülei Cigándról származnak, így gyerekkorában gyakran megfordult a nagymama sparheltja mellett. Megtapasztalta, hogy miként fortyog az igazi húsleves a fatüzelésű kályhán. A húsleves most is kedvenc ételei közé tartozik. Legjobban az édesanyja által készítettet szereti, de töltött káposztában anyósa főztje a legízletesebb számára.

János sütni-főzni nyíregyházi főiskolás korában, kényszerűségből tanult meg. Ekkor alapozta meg grilltudományát. „Főzési ars poetikájaként” azt tartja, hogy a felgyorsult világban a sütés-főzés is felgyorsul. A grill pedig erre kiválóan alkalmas

Amikor élete legelső önálló ételének elkésztéséről kérdeztük, gyerekkori élményét idézte föl. Általános iskolás korában barátjával halat fogtak, és halászlevet készítettek. Egyet felejtettek el csupán: nem távolították el a zsákmányból a belsőséget. Erre már csak akkor jöttek rá, amikor késznek látszott az étel. Később azonban a vízitúrák idején már ilyen hiba nem fordult elő.

A házi az igazi

Családjával ritkán járnak étterembe. A hazai kosztra esküsznek. Pacal- és marhalábszárpörkölt, saját kezűleg készített halászlé, vagy az izzó parázs fölött sütött kolbász és zöldség az igazi, vallja.

– A grillezés nincs szezonhoz kötve. Ha lehull a hó, az sem akadálya a tárcsa felállításának. Fázni sem lehet, ha körülülik a tüzet – tette hozzá.

Az Észak-Magyarország olvasói számára házilag töltött, marhalábszárból készített, és grillezett zöldséggel körített ételt sütött néhány perc alatt. Igaz, mielőtt a sütés elkezdődne, húsz perc szükséges ahhoz, hogy a különleges tárcsagrill alaposan felforrósodjon. Ez után már gyerekjáték az egész.

Grillcsemege

Hozzávalók négy személyre:

8 pár debreceni, vagy virsli (attól függően, hogy ki mennyi kalóriát enged meg magának)
Fejenként három-három darab paradicsom
Fejenként három-három darab zöldpaprika
Fejenként két-két darab nagyobb méretű zöldhagyma (a grillezett zöldségek kedvelői más zöldséget is használhatnak)
Fél liter étolaj (mediterránosabb ízhatáshoz használhatunk olívaolajat is)
Fűszerek

Elkészítés:

A zöldségeket megtisztítjuk és nem túl apróra felszeleteljük. A kolbászt, vagy virslit nem túl sűrűn megvágjuk. A grillt, a sütőeszközt alaposan felhevítjük. Amikor az olaj kellően felhevült, előbb a kolbászt sütjük át – ízlés szerint lehet ropogósra is, majd az olajlében megpároljuk a zöldségeket is. Ezt követően jöhet a tálalás. Lehetőleg házi barna kenyérrel fogyasszuk. A felnőttek pedig egy pohár tokajival koccinthatnak egészségükre.

Címkék: , ,







hirdetés




hirdet�s