Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a győri kosarasok balesetének előidézőjét

Akt.:
Sopron – Halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt két év, a végrehajtásában három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a két ember halálát követelő vitnyédi buszbalesetet előidéző 71 éves férfit szerdán a Soproni Járásbíróság. Az ítélet jogerős.

A bíróság emellett a férfit öt évre eltiltotta a járművezetéstől és több mint egymillió forint bűnügyi költség megtérítésére kötelezte.

A 85-ös úton Kapuvár és Vitnyéd között 2013. szeptember 7-én egy személyautó összeütközött a Hat-Agro Uni Győr női kosárlabdacsapatot Sopronba szállító autóbusszal. A balesetben két ember, Tapodi Péter, a csapat klubigazgatója és Füzy Ákos vezetőedző meghalt. A buszon nyolcan súlyosan megsérültek, közülük egy ember maradandó sérüléseket szenvedett. Hat utas és az autóbusz vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.

A korábban ismertetett vád szerint K. Mihály vádlott, a személyautó 71 éves vezetője – aki maga is súlyosan megsérült a balesetben – a járművel Kapuvár felé haladt óránkénti 72-76 kilométeres sebességgel. Vitnyédről kiérve a figyelme elterelődött, emiatt az autó a padkára hajtott, ahol nekiütközött egy optikai oszlopnak. A vádlott ezután balra kormányzott, autójával visszatért az úttestre, és nekiütközött az autóbusz bal oldalának.

A busz a jobb oldali kerekeivel emiatt az útpadkán haladt, majd egy hirtelen kormánymozdulat után az úttestre visszatérve erősen balra sodródott, végül a jobb oldalára dőlve, bal oldalt lecsúszott az útról. Az ütközés miatt kilenc utas kiesett a járműből.

Gajdos Anikó bíró az ítélethozatal előtt ismertette az orvosszakértői véleményeket, amelyek szerint a buszon utazó Tapodi Péter halálát a legkorábban oda érkező orvos sem tudta volna megmenteni, olyan súlyos sérüléseket szenvedett. Füzy Ákos esetében pedig bár későn érkeztek ki a mentők, szakmai szabályt nem szegtek.

Az első tárgyalási napon hangzott el, hogy az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint 14 óra 4 perckor érkezett a bejelentés a győri mentőállomásra. Az első kocsi 14 óra 5 perckor indult el Lövőről, és 14 óra 26 percre ért a helyszínre. Győrből 14 óra 9 perckor és 14 óra 21 perckor indultak a kocsik, Csornáról 14 óra 6 perckor, Sopronból 14 óra 16 perckor, Kapuvárról 14 óra 25 perckor, ezek átlagosan 20 perc alatt értek a baleset helyszínére.

A bíró a műszaki szakértő vizsgálataira alapozta elmondta, hogy a Lada típusú személyautó alkalmas volt a közúti közlekedésre, ahogy a busz is, annak ellenére, hogy nem volt érvényes műszaki engedélye. Hozzátette: bár a személyautó a megengedett óránkénti 90 kilométeres sebesség helyett 72-76 kilométeres sebességgel haladt, a busz pedig mintegy 18 kilométeres sebességgel meghaladta az engedélyezett óránkénti 70 kilométeres sebességet, ezeknek semmilyen kihatása nem volt a balesetre.

Gajdos Anikó hangsúlyozta, hogy a szakértők egyöntetű megállapításai szerint ha a buszon utazók használták volna a rendelkezésükre álló biztonsági öveket, akkor a halálesetek és a maradandó, illetve súlyos, nyolc napon túli sérülések nem következtek volna be.

Kanczler István ügyész záróbeszédében a büntetés súlyosságát illetően enyhítő körülményként értékelte K. Mihály életkorát, büntetlen előéletét, maradandó sérülését, azt, hogy csípőprotézist ültettek be neki. Szintén enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott korábban semmilyen közúti balesetet nem okozott, őszintén megbánta figyelmetlenségét, emellett a buszon utazók nem kötötték be magukat.

Álláspontja szerint K. Mihály két vezetéstechnikai hibát követett el, amelyek a balesetet okozták. Azzal, hogy hirtelen kormányzott, nem tartotta be azt a szabályt, amely szerint úgy kell közlekedni a közúton, hogy mások személyében vagy vagyoni tárgyában ne tegyünk kárt, illetve a manőverrel nem tartotta be a kötelező jobbra tartási haladási irányt sem.

Horváth Antal, a vádlott ügyvédje védőbeszédében hangsúlyozta, hogy ha a bíróság figyelembe veszi a busz vezetőjének korábbi vallomását, amely szerint sokkal korábban észlelte, hogy a személyautó nem a saját sávjában halad, akkor K. Mihály felelőssége nem lett volna megállapítható.

Gajdos Anikó bíró azt közölte, a busz vezetőjének erre a kijelentésére azért nem alapoztak, mert a mai napig nem emlékszik a balesetre, a szakértői vélemények szerint pedig mindkét sofőr féktávolságon belül észlelte a veszélyt, így az ütközés elkerülhetetlen volt.

– MTI –