Friss hírek

2008.11.21. 18:26

Sandinista tömegtüntetés Nicaraguában

<p>Tömegtüntetés kezdődött Nicaraguában azután, hogy a helyi választási bizottság szerint csalással nyerte meg a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) a november eleji önkormányzati választásokat. Az ellenzék is követeli az eredmény megsemmisítését.</p>

A Sandinista Felszabadítási Front (FSLN) jelöljeinek több mint kétharmada győzött a november 9-i önkormányzati választásokon. A szervezet szinte minden nagyvárosban, egyebek mellett Managuában is felülkerekedett - az ellenzéke szerint azonban csalás történt, ezért a helyi választási bizottsághoz fordultak.

A testület csütörtök este bejelentette: a sandinisták a 146 helyből legalább 105-ben befolyásolták a szavazást, de egyelőre nem döntött arról, hogy milyen lépéseket terveznek a ügyben. A liberális-konzervatív ellenzék a választási eredmény megsemmisítését követeli, de a sandinisták úgy vélik, a nicaraguaiak döntöttek, és utcára hívta híveit.

Az FSLN támogatói pénteken a Forradalom téren gyűltek össze a Front alapítója, Carlos Fonseca Amador síremlékénél - valóságos fiesta kezdődött, a tömegek énekelnek, zenélnek és békére szólítanak fel a helyszíni tudósítások szerint.

A választások külföldi megfigyelői szerint valóban "voltak problémák a voksolás átláthatóságát illetően", de egy név nélkül nyilatkozó európai diplomata szerint "senki sem nyerhet ezzel a mostani helyzettel, sem Nicaragua, sem pedig Közép-Amerika".

A baloldali sandinisták 1979-ben döntötték meg a Somozák véres diktatúráját, majd az Egyesült Államok támogatásával a kontrák ellenforradalmat robbantottak ki a legszegényebb közép-amerikai országban a nyolcvanas években. A hosszú polgárháború utáni, 1990-ben tartott választásokat elvesztette a Daniel Ortega vezette FSLN. A számos korrupciós botránnyal tarkított liberális-konzervatív kormányzás évei után 2006-ban azonban ismét a sandinisták kerültek hatalomra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!