Félezer ingatlannál tart a Budapest Airport zajszigetelési programja

Lezárult a Budapest Airport önkéntes zajszigetelési programja Vecsésen. Hardy Mihály, a repülőtér vállalati kapcsolatainak igazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta: körülbelül 100 lakóházat érintett a beruházás, amely 30 millió forintba került, összességében pedig három településen már félezer ingatlan kapott zajszigetelést.

Hardy Mihály elmondta: Vecsésen most ért véget a nyári zajszigetelési akció, a munkálatokat pedig az összes ingatlanon elvégezték, ahol a lakók kérték. A településen ez körülbelül 100 ingatlant érintett, a programra itt csaknem 30 millió forintot költött a Budapest Airport. Az épületeken újabb dupla üvegréteget helyeztek az ablakokra, főleg a pihenőhelyiségekre, gyermek- és hálószobákra, emellett pedig egy aktív szellőztető rendszert is beépítettek, hogy ott is megoldható legyen a levegőcsere, ahol nem lehet nyitott ablaknál aludni – magyarázta a vállalati kapcsolatok igazgatója.

Mint mondta, ha egyszer megszületik a jogszabály és zajgátló-védő övezeteket jelölnek ki, ott úgyis meg kell valósítani ezeket a beruházásokat. Hozzátette: ezt a Budapest Airport most önként, egy nemzetközi zajszámítási képletek alapján készült zajtérkép szerint megteszi. Hardy Mihály arról is beszélt: Vecsés a harmadik település Üllő és a főváros XVIII. kerülete után, ahol a programot megvalósították, ami összesen 500 ingatlant érint. Emellett szeretnék elvégezni a munkálatokat a XVII. kerületben is, ahol a legkisebb a zaj, de egyelőre nem kaptak választ az önkormányzattól a javaslatra.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s