Felebarátját táplálja a kisrigó

Akt.:
Etetés közben
Etetés közben
Mályi – Kisrigókat fogadtak be a madármentő állomáson, a kisebbek pár nappal idősebb társuktól kértek táplálékot.

Kevés példa van az állatvilágban arra, amelyet egy fiatal feketerigó hajt végre Mályiban. A kis fiókák közül a legidősebb ugyanis elkezdte etetni kisebb fajtársait.

Többféle eledelt

– A legnagyobb rigónk április 11-én érkezett, egy kutya kapta el, csúnyán sérült, azóta felnőtt. Folyamatosan érkeztek mellé fiókák kutya- és macskatámadás miatt. Anyák napján a kislányom szólt, hogy a nagyobb eteti a kisebbiket. Nem hittem el, kijöttünk, s azt láttuk, hogy miután evett, szedett a csőrébe ennivalót és etette az egyik fiatalabbat. Utóbbi húsznapos, s nem rokona, tehát a fajtársát kezdte el táplálni egy mindössze 33 napos fióka – mondta el Lehoczki Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője.

A kisrigókat egyébként a tojók és a hímek közösen táplálják, bár eleinte a hím vadászik, s viszi haza az ennivalót. A madárkák a természetben többféle eledelt kapnak szüleiktől, általában megpucolt, összetört gilisztát, hernyóféléket. A madármentő állomáson is változatosan táplálják őket, most lisztkukacot kaptak.

– Sokan, ha rigót találnak, egyből mennek a horgászboltba csontkukacot venni. Ezt nem szabad, a döglény lárvája erős testű, agresszív, kirágja magát a kisrigók begyén. A lisztbogár lárváját állatkereskedésekben lehet kapni. Stabil táplálék, de ezeket is leforrázva kapják meg, s adunk nekik gilisztát, hernyókat is. Gyorsan emésztenek, gyakran kell etetni őket – mondta Lehoczki Krisztián.

Felkészítik őket

Elárulta, normális esetben a madármama megtanítja a kicsiket, hogyan kell kihúzni a földből a gilisztákat, de az állomáson is felkészítik őket a szabad életre. Egy kalitkába teszik őket, amelynek alján föld van, ebbe gilisztákat rejtenek. A madarak érzékelik, hogy mocorognak, s kihúzzák őket. Ha a fiókák röpképesek lesznek, hatósági engedéllyel elengedik őket.

Lehoczki Krisztián szerint a gondoskodás kulcsa, hogy zárt helyen vannak, a kicsik látják, hogy nagyobb náluk, ezért kérnek tőle enni. Ez indította el az ösztöneit, hogy tennie kell valamit madártársai csőrébe.

ÉM-TB

A természetben is ritkán

Lehoczki Krisztián elárulta, a történetet föltették az internetre is, s így kiderült, néhány éve egy másik mentőállomáson egy barázdabillegető fióka etetett kis fecskéket, verebeket. A természetben is ritkán, de előfordul, hogy a szülőmadár egy idegen fiókát megetet.

Miután a kicsik szétszóródnak a fészek körül, anyjuk hangjuk alapján azonosítja őket.








hirdetés