Felborították az asszonyt

Kerékpárral tartott munkahelyéről hazafelé hétfőn délelőtt egy 63 éves asszony Berettyóújfaluban, amikor a Wesselényi utcán két fiatal fiú mellé hajtott kerékpárral, egyikük belerúgott a nő biciklijébe, mire ő felborult.

Ekkor a másik fiú elvette az asszony táskáját és elszaladt. Már futás közben kivette belőle a pénztárcát, a táskát pedig eldobta. Biciklis társa utolérte, majd együtt elhajtottak – közölte kedden Vezendi Jánosné százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. 

A bejelentést követően a rendőrök azonnal hozzákezdtek a tanúk felkutatásához és az adatgyűjtéshez. A két feltételezett elkövetőt rövid időn belül elfogták és őrizetbe is vették.

A részben beismerő vallomást tett 22 és 24 éves berettyóújfalui fiatalemberek ellen rablás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt kezdtek nyomozni. Az idősebbiknél ráadásul marihuánát találták, így vele szemben kábítószerrel visszaélés gyanújával szintén eljárás indult. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.








hirdet�s